Belföld

Petíció az illetékesekhez

BENYÚJTOTTUK PETÍCIÓNKAT A PM ILLETÉKES FŐOSZTÁLYÁHOZ A MEGEMELKEDETT GÉPJÁRMŰADÓ MÉRSÉKLÉSE ÉRDEKÉBEN. Olyan - a motorosok többsége által támogatott - kompromisszumos javaslatot igyekeztünk a PM elé vinni, amely jelentős csökkenést eredményezne a GJA-ban

BENYÚJTOTTUK PETÍCIÓNKAT A PM ILLETÉKES FŐOSZTÁLYÁHOZ A MEGEMELKEDETT GÉPJÁRMŰADÓ MÉRSÉKLÉSE ÉRDEKÉBEN!

A 2007 szeptemberi DEMÓ-n (Motoros Demonstráció – 2007 szeptember 22. Bp.-Dózsa György út – több, mint 12 ezer motoros) a kérdőíveken közzétett javasolt számítási módok alapján, egy olyan kompromisszumos javaslatot igyekeztünk a PM elé vinni, amely jelentős csökkenést eredményezne a GJA-ban, illetve igazságosabb számítási rendszer alapján egyensúlyt teremt a sportgépek és cruisrek/chopperek közötti paraméterkülönbségekben (kW/cm3), ezáltal megteremtve egy értékarányos adóterhet.

Gondoljuk ezt azért is, mert a GJA eredeti célja ez lenne, vagyis egy helyben beszedett vagyon típusú adónem, mely a vagyontárgy értékének arányában terheli a tulajdonost/üzembentartót.. Az autóknál – extrém kivételektől eltekintve – ez az elv a teljesítmény alapú számítással megvalósulhatott, míg a motorkerékpárok esetében fúrcsa anomáliákat és extrém terheket eredményezett!

PETÍCIÓNKAT az alábbi linken megtalálhatják teljes terjedelmében:

http://www.rrace.hu/news.php?readmore=51

Széles Utat!

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.