Sztárhírek

Egymilliárd egy Monet-ért

Több mint egymilliárd forintnak megfelelő rekord összegért kelt el Claude Monet egy festménye kedd este a Christie's aukciós ház londoni árverésén.

A nagy francia impresszionista művész Le Bassin Aux Nymphéas című alkotásának licitje 36,5 millió fontnál állt meg, jóllehet a kép előzetes becsült leütési árát az árverező cég 18-24 millió fontban határozta meg.

A ház jutalékával és az adókkal együtt a kép bruttó leütési értéke 40,92 millió font.

Monet-festményért ennyit még soha nem adtak aukción; az alkotó eddigi rekordja 41,5 millió dollár – 21 millió font – volt, amit egy májusi árverésen értek el.

A kedden elkelt, 1919-ben született műre egy ismeretlen vásárló tette a végső ajánlatot.

A Christie’s keddi árverésével kezdődött a hagyományos nyári londoni aukciós nagyhét, amelyen az idén – előzetes szakértői becslések szerint – akár egymilliárd font értékű műalkotás is elkelhet.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.