2022. október 7. - Amália

Nem változtathat nevet a Vidám Színpad

Nem értett egyet a Fővárosi Közgyűlés jogi bizottsága hétfőn azzal a javaslattal, hogy a Vidám Színpad Kht.-t már ezen a héten nonprofit kft.-vé alakítsa át az önkormányzat - közölte a testület szocialista elnöke az MTI-vel.
2008. június 23. hétfő 17:23 - Hírextra

Devánszkiné Molnár Katalin elmondta, hogy a kulturális bizottsághoz hasonlóan azt javasolják a közgyűlésnek, ne ezen a héten csütörtökön határozzanak a színház működési formájának átalakításáról, hanem az összes kulturális kht.-ról egy időben döntsenek.


Nem értett egyet a jogi bizottság azzal sem, hogy a Vidám Színpad Kht. nevét Centrál Színházra változtassák, jórész azon indoklásra, hogy a város központi részén működik a teátrum. Az elnök közölte azt is, a bizottság nem foglalt állást abban a kérdésben, hogy elengedje-e az önkormányzat a Vidám Színpad 14 millió forintos önkormányzati tartozásának törlesztését.


A színház előző vezetése idején kialakult pénzügyi-gazdasági válság rendezéséhez korábban mintegy 29 millió forintot biztosított az önkormányzat - rögzíti a közgyűlés elé benyújtott előterjesztésében Horváth Csaba (MSZP) főpolgármester-helyettes.


Rétvári Bence (KDNP), a kulturális bizottság tagja az MTI-nek elmondta, a szakbizottság nem értett egyet azzal, hogy a többi kulturális kht. közül kiemeljék a Vidám Színpadot, s azt már e héten nonprofit kft.-vé alakítsák. A törvény a jövő év júniusáig ad ugyanis lehetőséget a kht.-k működési formájának megváltoztatására - jegyezte meg. A teátrum nevének megváltoztatásával a kulturális bizottság egyetértett, a korábbi önkormányzati tartozás elengedését pedig különböző feltételekkel támogatta - tette hozzá.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását