2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Magyarország fájlalja az ír "torpedót"

Magyarország sajnálja, hogy az ír polgárok elvetették az Európai Unió reformját tartalmazó lisszaboni szerződést, ugyanakkor a referendum kimenetele nem feltétlenül jelenti a dokumentum kudarcát - mondta Szelestey Lajos, a Külügyminisztérium szóvivője az
2008. június 13. péntek 23:16 - Hírextra
A csütörtöki ír népszavazás végleges eredménye szerint a szavazók 53,4 százalék utasította el az Európai Unió lisszaboni szerződését - jelentették be pénteken Dublinban.
A magyar külügyi szóvivő a távirati irodának azt mondta, Magyarország bízik abban, hogy lehet olyan megoldást találni,
amely tiszteletben tartja az ír szavazók véleményét, ugyanakkor lehetővé teszi a szerződés értékeinek, kimunkált eszközrendszerének megőrzését.
Az EU tagállamai közül egyedül Írország bocsátotta népszavazásra a lisszaboni szerződést, az EU intézményi reformcsomagját, amely a készítők reményei szerint lehetővé tenné a szervezet olajozottabb működését és javítaná az unió világpiaci versenyképességét.
Ahhoz, hogy az okmány életbe lépjen, azt mind a 27 tagállamnak ratifikálnia kell. Eddig 18 tagország iktatta törvénybe a dokumentumot. Magyarország elsőként ratifikálta a szerződést.
A Dublinból érkező hírekre reagálva az Európai Bizottság elnöke, José Manuel Durao Barroso azt mondta, a jövő heti állam- és kormányfői EU-találkozón kell dönteni arról, hogyan oldja meg az Európai Unió a reformszerződés írországi elutasítása utáni helyzetet.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását