Gazdaság / HR

A bécsi tőzsde újabb részeket szeretne a budapestiből

A bécsi tőzsde, amely bejelentette, hogy megvásárolja a Unicredit Bank 25,2 százalékos BÉT-csomagját, a BÉT jelenlegi fő tulajdonosaként megjelenő konzorcium további tagjaitól is felvásárolná részesedéseiket - értesült a Napi.

A lap csütörtöki számában azt írják, hogy a Budapesti Értéktőzsdéből 6,37 százalékot magáénak tudó Raiffeisen már majdnem elfogadta az ajánlatot. Az ajánlat a lap információja szerint a részvény névértékének 40 szeresét is meghaladja.

A Napi szerint a bécsi tőzsde az Unicredit prágai tőzsdei részesedését is megszerezné. A Wiener Börse így kívánja dűlőre vinni a régiós tőzsdeintegráció ügyét.

A lap felveti azt is, hogy a tranzakcióval gyengült a BÉT elnökének poziciója, mert Szalay-Berzeviczy Attila fő támogatója az Unicredit, és egyre kétségesebb, hogy a BÉT papírjait a korábbi elképzeléseknek megfelelően bevezetnék a tőzsdére. Ugyanakkor a bécsi tőzsde ambícióinak megvalósítása sem egyszerű, mert a konzorciumi tagok összesen 68,8 százalékos részesedéssel rendelkeznek a BÉT-ben, míg annak alapszabálya legalább 85 százalékos többséget ír elő több meghatározó alapszabályi pont megváltoztatásához.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.