2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Rács mögött a dílerek

A Pécsi Városi Bíróság harminc napra előzetes letartóztatásba helyezte szerdán azt az öt drogkereskedőt, akiknél még hétfőn tíz kilogramm, félmilliárd forint feketepiaci értékű kokaint találtak a rendőrség és a Nemzeti Nyomozó Iroda munkatársai Baranyában
2008. június 4. szerda 16:11 - Hírextra
Az indoklás szerint a harmincas éveiben járó két budapesti, valamint a harkányi férfi, a harkányi nő és az ötvenhárom éves horvát állampolgárságú férfi nagy tárgyi súlyú bűncselekményt követett el, amelynek kapcsán fennáll a szökés, az elrejtőzés veszélye, a bizonyítékok eltüntetése, továbbá a tanúk esetleges befolyásolása - mondta Hajdu István.

A baranyai rendőrfőkapitány és az NNI dél-dunántúli vezetője kedden közös sajtótájékoztatón számolt be arról, hogy a rendőrség bevetési egysége hosszas, titkosszolgálati eszközökkel is folytatott nyomozó munkát követően előző nap, Pécs határában megállított egy Harkány felől érkező személygépkocsit. Az autó hátsó ülésén öt kilogramm tömörített, külföldről érkezett kokaint találtak.
A közúti akciót a jármű tüzetesebb átvizsgálása és összesen tizenkét házkutatás követte, melyek során még öt kilogramm nagy tisztaságú kokaint, fél kiló más kábítószert, a drog mérésére, adagolására, fogyasztására szolgáló eszközöket, 44 ezer eurót, 6,5 millió forintot és egyebek mellett egy lézerirányzékkal ellátott pisztolyt is találtak a hozzá tartozó lőszerekkel együtt.

A rendőrség hét ember ellen indított eljárást jelentős mennyiségű kábítószerrel való visszaélés miatt, közülük öten őrizetben vannak, tettükért akár tizenöt év szabadságvesztésre is büntethetők.
A nagy tisztaságú kokain a hígítást és a többszöri átvételt figyelembe véve akár 500 millió forintért is értékesíthető lett volna, így Baranyában biztosan, de Magyarországon is ez volt az egyik legnagyobb belföldi drogfogás, melynek révén "nemzetközi kitekintésű" szervezetet sikerült felszámolni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását