2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Király: magyar nevet kapott a német macska

Nemigen büszkélkedhetnek a németországi macskák azzal, hogy magyar nevük van. Egy berlini barna-fekete cirmos azonban az MTI értesülése szerint mégiscsak kilóg a sorból. Az éppen ötéves berlini cica ugyanis Király névre hallgat.
2008. június 3. kedd 15:27 - Hírextra
Nem Gáborra, hanem Királyra, amivel gazdája saját bevallása szerint a magyar válogatott és a berlini Hertha volt kapuvédője iránti határtalan megbecsülését akarta kifejezni. Király Gábor herthai évei alatt számára - s a berlini szurkolók számára - az igazi hős volt, aki kitűnt mindenekelőtt tudásával, másrészt szívével, bohóságával s - Magyarországon is jól ismert - szürke tréningnadrágjával.

Egyszóval a ma 44 éves Hajo Metzner ezután döntött úgy, hogy a magyar kapus berlini búcsúja kapcsán "frissen" született macskájának a Király nevet adja. Metzner - aki egy berlini benzinkút alkalmazásában áll - az MTI-nek elmondta, hogy Király Gábor számára a berlini Hertha csapatának legnagyobb hőse, s akkoriban a Bundesliga egyik legjobb kapusa volt. S vállalva a szomszédok gúnyos megjegyzéseit ezután döntött úgy, hogy a történetesen nőstény cirmosnak a Király nevet adja. Mit sem törődve azzal, hogy Németországban - s Berlinben - a legtöbb macska a Minka, a Muschi, vagy a Felix névre hallgat.

Hajo Metzner egyébként hallatlan szeretettel emlékezett Király Gáborra. Nem csupán azért, mert nézete szerint a Bundesliga egyik legjobb kapusa volt, hanem a magyar kapuvédő emberi tulajdonságai miatt is. Úgyhogy - a szomszédok bírálata ellenére sem bánta meg, hogy kedvenc négylábújának kedvenc kapuvédője nevét adta.

S mint elmondta, a cicus vállalta a különös felelősséget. Túl azon, hogy a szürke hétköznapokon a legtisztességesebben hallgat a nevére, különösen odafigyel akkor, amikor a televízióban a Király név hangzik el. Olyankor gazdája szerint felugrik, fülel, s várja a további eligazítást.

Hajo Metzmer amúgy felsőfokon nyilatkozott a berlini Hertha mai hőséről, a magyar válogatott Dárdai Pálról is. Dárdai csupaszív játékos, igazi harcos - jelentette ki, emlékeztetve ugyanakkor arra is, hogy édesapja szerint a hetvenes években Berlinben Varga Zoltán volt a "csodacsatár."

A névadói megtiszteltetés - még ha macskákra vonatkozóan is - azonban csak Király Gábort érte. S az MTI kérdésére Metzner kijelentette: számára Király csak egy van, ezért Dárdairól - lehet akármilyen jó is - se macskát, se kutyát nem fog soha elnevezni.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását