Belföld

Sok a korai baba

Kétszer annyi koraszülött baba van Magyarországon, mint az uniós átlag. Itthon minden tizedik csecsemő idő előtt jön világra. A koraszülöttek több mint 10 százaléka valamilyen fogyatékkal éli az életét.

Virág 23 hetesen született februárban. Azóta inkubátorban van.

"Nekem még ő az első és nagyon bízom benne, hogy minden rendben lesz. Ennek így kell, hogy legyen" – mondta a mamája.

A Semmelweis Egyetem Szülészeti Klinikáján tavaly 700-nál is több koraszülöttet ápoltak. Az ilyen csecsemők sokkal több veszélynek vannak kitéve, mint azok, akik időben jönnek világra.

"Vannak olyan szervek, szervrendszerek, amelyek a méhen kívül már nem tudnak úgy fejlődni, mint a méhen belül. Például ilyen a vese, vagy ilyen az agy" – ismertette a koraszülötteket fenyegető veszélyeket Nobilis András, a SOTE gyermekgyógyásza.

Az idő előtt született gyerekek több mint 10 százaléka fogyatékkal élő lesz. Szombaton, a koraszülöttek világnapján arra hívták fel a figyelmet, hogy a koraszülés részben megelőzhető.

"Az anyuka életmódja, cigaretta, sőt a drogok használata. Ezek mind, mind erős rizikó faktorok" – mondta Jánosi Ágnes gyermekápolónő.

Akár egy lyukas fog is növelheti a koraszülés esélyét. De problémát okozhat az is, ha az állapotos nők nem pihennek eleget, vagy túl sokat stresszelnek a munkahelyükön.

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.