2024. október 10. - Gedeon

Mozdulj!

Május 21-e más nap, mint a többi. 0 óra 0 perckor indul a McDonald’s Kihívás Napja, és egészen este 9 óráig tart. Az ország több mint 2,2 millió állampolgára küzdhet azért, hogy lakóhelye nyerje a megtisztelő „Legsportosabb település 2008̶
2008. május 20. kedd 19:05 - Pálfi Rita
A néggyel osztható évek mindig sportos nyarat is jelentenek, hiszen ilyenkor labdarúgó Európa Bajnoksággal indul a legforróbb évszak, majd a Nyári Olimpia Játékokkal tetőzik a sportkedvelők számára. Miközben a gyakran már-már emberfeletti teljesítményeket nézzük a képernyőn és drukkolunk kedvenceinknek, nem árt, ha néha mi is aktív részesei vagyunk bármilyen sporteseménynek, saját testi és lelki egészségünk érdekében. Erre kínál kiváló alkalmat a május 21-én tartott McDonald’s Kihívás Napja, amely idén tizennyolcadik alkalommal tesz kísérletet arra, hogy megmozgassa az egész országot, és hirdesse a mozgás fontosságát, az egészséges életmód hasznosságát.

A Kihívás Napja nem magyar találmány, 1983-ban Kanadából indult világhódító útjára. A rendezvénysorozat tulajdonképpen egy verseny volt: a legsportosabb település címért folyt akkor a vetélkedés az Észak-Amerikai országban. Mi 1991-ben csatlakoztunk a nemzetközi kihíváshoz, kezdetben az eredeti Challenge Day (1994 óta hívjuk Kihívás Napjának) név alatt futott a Magyar Szabadidősport Szövetség által meghonosított rendszeres mozgást és az egészséges életmódot reklámozó országos és játékos rendezvénysorozat. (1994 óta hívjuk Kihívás Napjának) Érdekesség, hogy a három éve névadó szponzorként csatlakozó McDonald’s - a hétköznapi gyakorlattól eltérő módon - kereste fel a szervezőket ajánlatával (általában a támogatást kérők fordulnak hozzájuk). Ugyanis bármennyire furcsán hangzik a gyorsétterem-lánc a kiegyensúlyozott életmód egyik legnagyobb népszerűsítője az országban. Erről természetesen nemcsak kínálatuk bővítésével kívánnak tenni. (Immár 15 éve támogatják a Góliát-McDonald’s FC sportoló gyermekeit, és számos más sport gyermekek körében való népszerűsítésén is dolgoznak) A Kihívás Napján házi versenyt is hirdettek: a legtöbb vendéget megmozgató hely elnyerheti a „Legsportosabb étterem címet”.

A hobbisportról saját szemmel
Az ember persze két sör reklám és a sportközvetítések alatt nem egyszer tényleg kedvet kaphat a rendszeres mozgáshoz. Az már más kérdés, hogy ezt hogyan tudja beépíteni a mindennapjaiba. Nekem személy szerint gimnazista koromban a kajakozás volt az álmom. Persze nem abban a tempóban, ahogy hétvégén látható volt sportolóinktól. Szerettem a Duna közelségét, élmény volt megtanulni a K1-esben (versenykajak) stabillá válni, vagy éppenséggel halakat, hullámokat és kacsákat nézegetni evezés közben. Aztán kiderült, hogy a teljesítményemmel (és „hajlott” korommal) nem maradhatok az egyesületnél. Vagy feltornázom magam a versenyzők szintjére, vagy mehetek, amerre látok. Így nekem maradt a kenutúrák világa, és nézhetem annak a lánynak a sikereit, akit velem együtt eltanácsoltak volna, ha „Kati néni” (Fábiánné Rozsnyói Katalin) nem szúrja ki a tehetségét, és a ma már versenyző leányzó nem küzd kitartóan az ottmaradásért. (Az említett hölgy a most hétvégén, 1000 méteren aranyérmet szerzői női kajak négyes oszlopos tagja) Manapság talán könnyebb lenne hobbisportolónak lenni, csak a munkával, családdal kell összeegyeztetni. Mindenesetre ne essünk abba a tévedésbe, hogy a busz után futás és a fotelből felugrálás elegendő a sportos (és egészséges) életmódhoz!
És hogy egyébként miként lehet részt venni a Kihívás Napján? Magyarországon a települések hét kategóriában küzdenek, a győzelemhez az kell, hogy náluk legyen a lakosság számához képest a legmagasabb a 15 perces regisztrált sportolások aránya. Sportaktivitásnak minden legalább 15 percig tartó fizikai erőkifejtés, amiért a résztvevők sem fizetést, sem egyéb ellenszolgáltatást nem kapnak (tehát nem munkavégzés). Éppen ezért a Kihívás Napja nem csupán fizikai megpróbáltatás, tért ad a benevezett településeknek kreativitásuk fejlesztésére is. Csak néhány példa is jól illusztrálja, hogy sportot nemcsak a futás, az úszás és a foci jelenti. A Baranya megyei Bánfán például medvevadászatot tartanak, ugyanebben a megyében Mánfán éjszakai Szent János bogár túra várja a mozogni vágyókat. Békés megyében, Magyarbánhegyesen hajnalban a falu utcáit seprik fel, de a nap folyamán lesz babakocsi- és Barkastologatás is. Bakonykutiban (Fejér megye) favágóversenyt és hordógurítást is tartanak. A Veszprém megyei Felsőörsön pedig olyan tevékenységek is várnak a kihívást vállalókra, mint a tésztadagasztás, a rétes nyújtás, vagy a rőzsegyűjtés.

A változatos programok között nem számít újdonságnak a környezetvédelem megjelenése a Kihívás Napján, de ahogy a világon is erősödik, így Magyarországon is egyre több település építi bele a zöld gondolatot a napi „mozgástervezetbe”. Például Szigetújfaluból indult a pillepalack taposás ötlete, és már sok más település átvette a közös mozgásnak ezt a formáját. Egyúttal a szelektív hulladékgyűjtésre is buzdít ez a környezettudatos kezdeményezés, amelyet a szervezők is felkaroltak.

Nem a természet iránt érzett felelősség hangsúlyozása az egyetlen társadalom számára fontos „melléküzenete” az idei Kihívás Napjának. A szervezők fontosnak tartják az esélyegyenlőség eszméjének képviseletét is, minden tőlük telhetőt megtesznek a hátrányos helyzetűek, a fogyatékkal élők lakossági sportjátékba való bevonása érdekében.

Ha jobban belegondolunk az emberiség történelme alatt folyamatosan dolgozott a kényelemért, hogy minél kevesebb erőt kelljen kifejtenie a mindennapokban. Nem kell lépcsőznünk, mert van lift, ha csatornát akarunk váltani, ott a távirányító, hogy csak a leghétköznapibb példákra hagyatkozzam. Közben persze érzékeljük, hogy a mindennapi mozgás szükséges, csak éppen annyi gondunk és elfoglaltságunk van, hogy a sportot és mozgást kimarad az életünkből. A Kihívás Napjának az egyik legfontosabb üzenete az, hogy rámutasson, nemcsak kell mozogni, de érdemes is, ráadásul jó és szórakoztató lehet. Akár az edzőteremben tesszük, vagy bárhol a szabadban ugyanúgy lehet közösségi élmény. Az igazi kihívás csak az első lépés, a többi már jóval könnyebb lesz.

További információk a szerdai programokról, és az eredményekről a nap folyamán a www.kihivasnapja.hu oldalon találhatóak.
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását