Sztárhírek
Gerely állt a fotós lábába: lefotózta
Gerely állt egy fotóriporter lábába egy középiskolai atlétikai versenyen az Egyesült Államokban, amit - ízig-vérig profiként - rögvest le is fotózott. A gerely persze nem célzottan sebezte meg - a versenyző nem haragudott rá -, hanem véletlenül találta el
Szerencsére súlyos sérülést nem okozott az eszköz – nem ért csontot, verőeret, ideget -, a fotós pedig villámgyorsan felvételeket készített a lábából kiálló, avagy abba beleállt gerelyről, miközben többen megpróbáltak segíteni rajta.
"Valójában nem fájt nagyon" – vallotta a sajtós a sajtónak, talán még örülve is valamelyest, hogy remek témája lett és igazán ritka képeket kaphatott lencsevégre.
A gerelyt már a baleset helyszínén lefűrészelték, a lábban maradt darabot kórházban szedték ki.
A gerely hajítója rosszabbul viselte a történteket, mint megsebzettje, kisebb sokkot kapott a látottaktól. Utána viszont annyira magához tért, hogy megnyerte a viadalt csapatának.
Forrás: MTI