2024. április 20. - Tivadar

Kaotikussá vált a közlekedés Dél-Budán

Kaotikussá vált a közlekedési helyzet Dél-Budán, miután csütörtökön ismét óriásbombát találtak a XI. kerületi Infopark egyik építkezésén. Emiatt kétkilométeres körzetben lezártak minden utat, a Lágymányosi és a déli vasúti összekötő hidat is - közölte a F
2008. május 15. csütörtök 12:37 - Hírextra

Az ügyeletes elmondta, hogy miután a hatóságok a veszélyhelyzet miatt lezárták a Lágymányosi hidat, a Szerémi utat, a Pázmány Péter rakpartot, a Bogdánfy utcát, és az Október huszonharmadika utcát, valamint több kisebb utcát is.

Az ügyeletes nem tudott válaszolni arra a kérdésre, hogy mikor oldják fel az útzárat.

A Volánbusz fődiszpécsere úgy tájékoztatott, hogy azok a buszok, melyek az Október huszonharmadika utcán, illetve a Lágymányosi hídon keresztül közelítik meg a népligeti végállomást, kerülő úton járnak, egyelőre félórás késsel közlekednek, de a késések mértéke tovább nőhet. Információik szerint jelenleg csak az érkező járatok késnek.

Dallos Györgyi, a Műegyetem pr irodájának vezetője az MTI-nek elmondta, hogy az intézmény informatikai épületét kiürítették. Az elmaradt órákat pótolják.

Kiürítették az ELTE északi és déli tömbjét is a bomba miatt - közölte Horváth Judit, az ELTE sajtóreferense.

Csonka András, a Művészetek Palotájának vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy az intézményt is kiürítették.

A BKV-nál elmondták: a csepeli HÉV-et buszokkal pótolják, a 103-as buszok és az Infopark buszok a környéket elkerülik.

Tovább nehezíti a fővárosi közlekedést, hogy az Erzsébet hídon két autó összeütközött, a mentők két könnyű sérültet szállítottak el.

A rendőrségen úgy tájékoztatták az MTI-t, hogy az Erzsébet híd hat sávjából négyet foglalnak el az autók.


Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását