Belföld
Vizsgálatot szerveznek
Egészségügyi szűrővizsgálatot szervez a Jász-Nagykun-Szolnok megyei közgyűlés április végi soros ülésének döntése szerint romániai testvérmegyéje, Hargita Kászonaltíz nevű településén, hogy ezzel segítse az Erdélyben élő magyarság egészségügyi szakellátás
Fejér Andor hozzátette, hogy a Bács-Kiskun megyei önkormányzattól származik az ötlet, amelynek nyomán tavaly a Hargita megyei 400 lelkes Kobátfalván szervezésükben már megtartottak egy szűrőprogramot.
A fideszes politikus tájékoztatása szerint Kászonaltíz községet megkeresésükre Hargita Megye Tanácsának elnöke ajánlotta. A Csíki-havasok déli végződésénél, Kézdivásárhelytől északi irányban 28 kilométerre fekvő települést több mint 400 ember lakja, túlnyomórészt magyarok.
A szűrőprogram szervezési munkáit egy egészségügyi dolgozó és egy köztisztviselő végzi majd, az orvos-szakmai előkészítéssel a megyei Hetényi kórház vezetését bízták meg. A konkrét szűrési munkát önként elvégző doktorokat a Magyar Orvos Kamara megyei elnöksége kéri fel.
A szűrőprogram, amelynek idei megvalósítására a megyei közgyűlés 1 millió forint fedezetet biztosított, azokra területekre terjed ki, amelyeken az utóbbi években e lakosság körében nem voltak vizsgálatok.
Forrás: MTI