A nagyobb szenzáció kétségtelenül a bajorok oroszországi vesszőfutása, még ha a fiaskó eshetőségét már "kínálta" az első meccs is, merthogy Münchenben 1-1-re végeztek a felek. A Bayern számára ráadásul figyelmeztetésnek ott volt a Zenit még nagyon is friss UEFA-kupás remeklése, midőn a Bundesliga egy másik élgárdáját, a Leverkusent német földön részesítette alapos, 4-1-es verésben. Vagyis az előjelek semmivel sem szóltak inkább a Bayern, mint a Zenit mellett, hacsak a nagyobb tapasztalatot, a patinás múltat, a nemzetközi (el)ismertséget illetően jóval nevesebb sztárok - például Oliver Kahn, Franck Ribéry, Miroslav Klose, Luca Toni - felvonulását nem vesszük annak.
Az oroszokat azonban nem hatotta, s a legkevésbé sem zavarta meg a müncheni csillagok "együttállása", rögtön nekiestek a vendégeknek és meg sem álltak négy gólig, története egyik legsúlyosabb vereségét mérve a Bayernre, alaposan elrontva egyúttal a visszavonulása előtt utolsó nemzetközi mérkőzésén védő, már-már örökös német válogatott kapus, a 38 éves Kahn búcsúját. A selejtezőből indult, és már a kupadöntőbe jutással is saját klubhistóriája legfényesebb diadalát arató Zenit sikere legfeljebb annyiból meglepő, hogy egészen elképesztő könnyedséggel intézte el az előzetesen az UEFA-sorozat legfőbb esélyesének ítélt, négyszeres BEK/BL-győztes német együttest.
"Tökéletesen futballoztunk, minden helyzetünket kihasználtuk" - "magyarázta" tömören a bizonyítványt az oroszok kapusa, Vjacseszlav Malafejev.
"A Bayern egyike a legkiválóbb csapatoknak Európában, de ma este mi voltunk a jobbak technikailag és taktikailag egyaránt" - fogalmazott az orosz alakulat holland vezetőedzője, Dick Advocaat.
"A Zenit a döntő favoritja" - nyilatkozta megyőződéssel a már most német bajnoknak tekinthető Bayern München mestere, az idény végén a bajor kispadról távozó és a svájci válogatott szövetségi kapitányává avanzsáló Ottmar Hitzfeld. "Az a gárda, amely 4-0-ra képes legyőzni a Bayernt, az nem csak úgy általában esélyes, de maga a biztos favorit a fináléban."
A szentpéterváriak a mutatott játék alapján immár valóban a végső győzelemre is okkal áhítozó csapattá léptek elő, annál is inkább, mert skót riválisuk az Artemio Franchi Stadionban ugyanakkor csapnivaló színvonalú, élvezhetetlen meccsen jutott túl a Fiorentinán úgy, hogy akárcsak Glasgow-ban, Firenzében sem esett gól a rendes játékidőben. A nézőriasztó 90 percért mindkét csapat felelős, mert a gólszerzés, a támadójáték helyett csakis az volt a kölcsönös cél, hogy saját kapujukat bármi áron megóvják a kapott góltól, így aztán a biztonságinak nevezett, valójában valódi antifutball diadalmaskodott. A hosszabbításban - a "túlórázás" jellegéből adódóan - már komolyabb izgalom is akadt, ami aztán a büntetőrúgásokban csúcsosodott ki. A mindig lutrinak számító 11-es párbajból a vendégek jöttek ki jobban (ők csak egyszer, míg a hazaiak két ízben is rontottak), de a semleges néző okkal gondolhatta úgy, hogy tulajdonképpen egyik együttes sem érdemli meg a továbbjutást, más kérdés, hogy a döntőbeli részvételt illetően a pocsék teljesítmény sem kizáró ok. És még az is megeshet, hogy a Rangers örülhet a legvégén is, amely diadalával komoly hiányérzetet szüntetne meg híveiben: 36 éve tudott ugyanis utoljára első lenni a nemzetközi porondon, amikor is 1972-ben elhódította a Kupagyőztesek Európa Kupáját - amúgy éppen egy orosz együttes, a Dinamo Moszkva ellenében. Viszont a másik oldal étvágya legalább olyan erős: a Zenit még soha nem jutott fel a csúcsra egyetlen kontinentális sorozatban sem.
