Belföld

A BKV vezérigazgató-helyettesének leváltását követelik

Somodi László, a BKV közlekedési vezérigazgató -helyettesének azonnali leváltását követeli a cég szakszervezeteit képviselő sztrájkbizottság - olvasható a cég vezetőinek címzett levélben, amelyet szombaton megküldtek az MTI-nek.

A dokumentumban foglaltak szerint a vezérigazgató-helyettes a múlt pénteki sztrájk előtt – a szakszervezetek és a vállalat között – kötött megállapodást megszegve szabadságot adott olyan kollégáknak, akik sztrájktörőkként viselkedve villamosokat vittek ki a forgalomba, ezzel veszélyeztetve a maguk és a járművek épségét.

Ennek kirívó példája volt, amikor a 820 millió forintot érő Combino villamost egy olyan alkalmazott vezette, akinek nem volt ehhez megfelelő gyakorlata. A remízből való kiállás után rövidesen le is robbant a villamos – olvasható a levélben.

Somodi László – a szakszervezetek szerint – megszegte a megállapodást, amely szerint csak azon a vonalakon lehetett volna szolgáltatást indítani, ahol a járművek minimum 50 százaléka közlekedik a sztrájk alatt.

"Felszólítjuk a BKV vezetését, hogy azonnal hatállyal intézkedjen az ügyben" – olvasható a sztrájkbizottság levelében.

A BKV Zrt. szombaton azt közölte az MTI-vel, hogy a vezetőség hétfőn reagál a szakszervezetek levelére.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.