2024. április 19. - Emma

Szexrabszolgákat tartott a seriff

Vádat emeltek egy amerikai város rendőr-vezetője ellen, mert az ügyészség szerint szexrabszolgának használt női fogvatartottakat - adta hírül az AFP szombaton. Az 55 éves seriffet - aki mellesleg nagypapa is - 35 rendbeli nemi erőszakkal, emberrablással,
2008. április 20. vasárnap 08:09 - Hírextra
Michael Burgess-t, az egyik oklahomai kisváros seriffjét azzal vádolják, hogy szexre késznyerített nőket az irodájában, az autójában, hotelekben, az otthonaikban, sőt, még egy vakációzó barátja házában is. Az 55 éves, házasságban élő nagypapa az egyik kolléganőjével is kikezdett az elmúlt években.

Az egyik áldozat arról beszélt, hogy amikor egy börtönbe szállították át, útközben egy motelben szálltak meg. Az éjszaka felcsapódott az ajtó, és a rendőr rátámadt a nőre. Megbilincselte, és egy elemlámpával megerőszakolta.

Egy másik nő azt vallotta, hogy amikor őrizetben volt, hónapokon át az irodájában elégítette ki a rendőrt, mert az azt ígérte, segít neki kijutni onnan.

Egy harmadik lány, aki drogügyek miatt került a tiszt "pártfogásába", hihetetlen történetet mesélt el az ügyészeknek. Eszerint egy éven át, hetente kétszer-háromszor szexelt a rendőrrel, cserébe azért, hogy az ne juttassa vissza börtönbe. Még arra is kényszerítette, hogy szakítson barátjával. Csakhogy a lány egy közúti ellenőrzés során elbukott egy drogteszten, és ekkor elmesélte a nyomozóknak Burgess-szel kötött alkuját. A seriff még azon a napon felhívta a lány unokatestvérét, hogy rábírja: törjön be kuzinja házába és tüntessen el minden bizonyítékot, amelyeken esetleg a nyomozók megtalálhatják a DNS-ét.

A seriff kollégái döbbenten állnak az eset előtt. "Mindig nagyon jó kolléga volt, mindannyian barátok voltunk" - mondta Kenneth Tidwell seriffhelyettes hozzátéve: "közvetlen életvidám ember, aki remekül értett a munkájához, felelősségteljesen dolgozott. Nem hiába választották meg újra háromszor is a posztra".
Forrás: hirado.hu
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sztárhírek témában
Ön követi a Való Világ hatodik szériáját?
Ezzel kelek és fekszem!
Bele szoktam pillantani, ha időm engedi
Rá-ránézek, de nem foglalkoztat különösebben
Nem nézem
Nem nézem és ellenzem is, népbutításnak tartom!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását