Külföld
Rendőrök leveleznek a kis kurvák szüleivel
Hivatalos levélben értesíti a prostitúción kapott fiatalkorú lányok szüleit a jövőben az ukrán rendőrség. Az Ukrán Belügyminisztériumban már folyik a szülőknek küldendő levél szövegének kidolgozása.
Abban, a rendőrség illetékese szerint, mindenképpen szerepelni fog, hogy a hatóság jegyzőkönyvben rögzítette a fiatalkorú lánynak a közigazgatási törvénykönyv tiltott kéjelgésre vonatkozó cikkelyébe ütköző cselekedetét. Az intézkedéstől azt remélik, hogy a szülők majd jobban odafigyelnek gyermekeik nevelésére – írta hét végi számában a Kijevben kiadott Ukrajina Moloda című országos napilap.
Az újság szerint Ukrajnában virágzik a gyermekprostitúció. Az emberkereskedők karmaiba került és szexrabszolgaságra kényszerített nők 10 százaléka a 13 és 18 év közötti korcsoportból kerül ki.
Forrás: MTI