Bűnügy
Őrizetbe vették a gyilkosokat
Emberölés gyanújával vett őrizetbe két fiatalembert a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei Rendőr-főkapitányság; a 19 és 26 éves ilki lakosokat azzal gyanúsítják, hogy vásárosnaményi otthonában szombaton bántalmaztak egy férfit, aki belehalt sérüléseibe - tájéko
A már büntetett előéletű fiatalemberek előzetes letartóztatását kezdeményezi a rendőrség.
A rendőrségi tájékoztatás szerint az emberöléssel gyanúsítottak beismerték, hogy lopni akartak az áldozat lakásából. Azt hihették, hogy a 69 éves férfi nem lesz otthon, ugyanis az év nagy részében a ház üresen állt. A sértettnek valószínűleg azért kellett meghalnia, mert tetten érte őket. A gyanúsítottak mindössze egy kerékpárt, néhány apróságot és egy szentképet vittek el.
A két fiatalembert a vásárosnaményi kapitányság járőrei az Alkotmány utcában igazoltatták. Az intézkedés közben – tanúvallomások alapján – derült ki, hogy a két férfi az áldozat lakásában járt, így az egyik rendőr ellenőrizte a lakást, ahol vérbe fagyva találta a 69 éves tulajdonost. A férfihez mentőt hívtak, de az orvosok már csak a halál beálltát tudták megállapítani.
A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi halálát bántalmazás okozta – közölte a rendőrség.
Forrás: MTI