Belföld
Az MDF véleményt vár
Dávid Ibolya pártelnök helyett Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivője vesz részt a Liberális Gazdasági Tanács szombati ülésén. A párt egyúttal a szakmai szervezetek véleményét kéri a Nemzetei Adószabadság Programról. Erről a párt szóvivője tájékoztatta p
Kerék-Bárczy Szabolcs nyílt levélben közölte Kóka Jánossal, hogy az SZDSZ-elnök meghívását ugyan köszönettel fogadta az MDF, de Dávid Ibolya nem tud elmenni a Liberális Gazdasági Tanács szombati ülésére. Ennek oka, hogy a Magyar Demokrata Fórum választmányi ülést tart ugyanabban az időpontban. Az MDF elképzeléseit a párt szóvivője mutatja majd be a tanácsnak – derül ki a nyílt levélből.
Kerék-Bárczy Szabolcs pénteken azt is közölte, hogy az MDF igyekszik minden érintett szakmai szervezethez eljuttatni adóprogramját. A párt egy héten belül várja az észrevételeket és javaslatokat a programhoz kapcsolódóan – tette hozzá a szóvivő.
A Nemzetei Adószabadság Programot várhatóan megkapja a Magyar Adótanácsadók Egyesülete, a Magyar Könyvvizsgálói Kamara és a Magyar Gyáriparosok Szövetsége. A dokumentumot a legnagyobb adófizető vállalatok vezetőihez, valamint a legnagyobb hazai és nemzetközi könyvvizsgáló cégekhez is eljuttatja majd a párt – olvasható a közleményben.
Az adórendszer átalakításáról csütörtökön tartottak ötpárti egyeztetést az MDF kezdeményezésére. A megbeszélés után az öt parlamenti párt képviselői elmondták: egyetértenek abban, hogy át kell alakítani a magyar adórendszert.
Az MDF hétfőn, az Országgyűlésben jelentette be, hogy adójavaslatokat tesz. Dávid Ibolya pártelnök keddi sajtótájékoztatóján arról beszélt, hogy az MDF Nemzeti Adószabadság Programja négy pillérre épül: az egyszeri adóamnesztiára, az egykulcsos, 18 százalékos személyi jövedelemadó és a háromkulcsos áfa bevezetésére, valamint az örökösödési adó eltörlésére.
Forrás: MTI