Külföld

Sokba kerül a reptéri káosz

Veszélyezteti London fejlődését a Heathrow repülőtér 5-ös termináljának káoszba fulladt megnyitása a fővárosért és a 2012-es olimpia előkészítéséért felelős miniszter szerint.

Tessa Jowell szerint az ultramodern utascsarnok csomagelosztó rendszerének összeomlása jelentős károkat okozott Londonnak. "Csak remélni lehet, hogy az emberek idővel elfelejtik a katasztrofálisra sikerült első néhány hetet" – mondta Jowell a The Financial Times című gazdasági napilapnak adott interjúban.

"A globális piacok könyörtelenek, a cégek pedig, amelyeket szeretnénk Londonba csábítani a világ minden részéről, felettébb mobilisak. Ha egy üzletember azt látja, hogy csak bosszúság és kellemetlenség vár rá a repülőtéren, akkor nem ide fog jönni" – mondta a miniszter. Heathrow ezért "gazdasági kockázatot jelent London számára." Jowell szerint a lemondott üzleti utak miatt meghiúsult szerződésekért a BAA, a repülőteret üzemeltető magáncég tartozik felelősséggel.

A British Airways (BA) kizárólagos használatában lévő terminál 4,3 milliárd fontos (1500 milliárd forint) beruházással hat év alatt március végére készült el. A forgalom szinte a nyitás pillanatában összeomlott a súlyos technikai és munkaszervezési problémák miatt. Csak az első héten majdnem ötszáz járatot kellett törölni, elkavarodott több mint 20 ezer csomag, a BA pedig 16 millió font (5,6 milliárd forint) veszteséget volt kénytelen elkönyvelni.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.