Belföld

Árhullám a folyóinkon

A hét végi esőzések miatt árhullám alakult ki két Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei folyón; a Tisza mentén Tiszabecs és Vásárosnamény között, illetve a Túr teljes hazai szakaszán elsőfokú árvízvédelmi készültséget rendelt el hétfőn a Felső-Tisza-vidéki Környe

Bodnár Gáspár igazgató elmondta: a folyók vízgyűjtő területén, Kárpátalján átlagosan 50, de helyenként a 70 millimétert is meghaladta a csapadék mennyisége, míg Erdélyben szintén 50 millimétert mértek.

A Tisza Tiszabecsnél két nap alatt három, a Túr Garbolcnál pedig 1,8 métert áradt.
A folyók árhulláma helyenként elérte a töltéslábakat, ezért az előírtaknak megfelelően fokozott figyelőszolgálatot látnak el a vízügyi dolgozók a védvonalak mentén.

Bodnár Gáspár megjegyezte, hogy a Tisza és a Túr határon túli szakaszán már tetőzött az áradás, de a magyarországi folyórészeken még további vízszintemelkedésre számítanak.

A vízügyi igazgatóság vezetője szerint a Tiszán az ár várhatóan I. fokú szintnek megfelelő vízmagassággal vonul majd le, míg a Túron még másfél méteres emelkedésre számítanak.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.