Autó
Magától parkoló autó
A Bosch budapesti fejlesztési központjában fejlesztik azt a parkolás-segítő rendszert, amelynek segítségével a vezetőnek csak a pedálokat és a váltót kell kezelnie, a kormányt "az autó saját maga tekeri" - mondta Henk Becker, a Bosch budapesti fejlesztési
A rendszer – miközben a gépjármű elhalad a parkoló autók mellett – kiválasztja a megfelelő méretű helyet, majd kiszámítja, hogy a manőverhez milyen kormánymozdulatok kellenek, végül beparkolja az autót. A gépjármű vezetőjének természetesen bármikor lehetősége van beavatkozni a parkolás folyamatába.
A parkolást segíti a – már elterjedt – ultrahangos rendszer, amely mind vizuálisan, mind hangjelzéssel tájékoztatja a vezetőt, hogy az autó előtt vagy mögött milyen távolságra vannak akadályok – mondta Henk Becker.
A rendszer megvásárolható külön is, de egyes autógyártók extraként fogják kínálni az új gépjárművekbe.
A Bosch automata kormányzás nélküli kivitelben is kínálja a terméket, ekkor a számítógép csupán tanácsolja a vezetőnek, hogy milyen kormánymozdulatokat tegyen parkolás közben.
A vezérlőegység természetesen kalibrálható a különböző autótípusokhoz, a karosszéria formája vagy a fordulókör függvényében.
Forrás: MTI