2024. október 5. - Aurél

Antifasizmus Gyurcsány módra

Gyurcsány Ferenc arra kérte a parlamenti pártok elnökeit, hogy az erkölcsi és politikai támogatáson túl személyes jelenlétükkel is támogassák az újfasisztákkal szembeni civil kezdeményezést, és ítéljék el egyértelműen a szélsőjobboldali eszméket valló és
2008. április 11. péntek 07:21 - Hírextra

"Meggyőződésem, hogy minden demokratikus erőnek egyöntetűen ki kell állnia a demokrácia, a polgárok szabadsága és biztonsága védelmében. A tétlenség és a hallgatás ebben a helyzetben mindennél beszédesebb és veszélyesebb" - fogalmazott Gyurcsány Ferenc a parlamenti pártok elnökeinek küldött, és az MTI-hez is eljuttatott levelében.

Az MSZP elnöke annak kapcsán írt levelet a parlamenti pártelnököknek, hogy péntekre tiltakozást szervez egy XIII. kerületi jegyirodánál Polgár Tamás, a Tomcat néven ismert blogger, de az akcióra válaszul az SZDSZ ellentüntetést szervez.

Daróczi Dávid kormányszóvivő megerősítette az MTI információját, miszerint a miniszterelnök is ott lesz a pénteki antifasiszta megmozduláson, de hangsúlyozta: Gyurcsány Ferenc civilként vesz részt az eseményen, és nem mond beszédet.

Kóka János, az SZDSZ elnöke az MTI-nek elmondta: ő maga külföldi tartózkodása miatt nem tud jelen lenni a megmozduláson, de ott lesz Horn Gábor, Pető Iván, Magyar Bálint valamint Gusztos Péter ügyvivő.

A Magyar Demokrata Fórum sajnálatosnak tarja, hogy Magyarország kormányfője utcai tüntetés szervezésével látja megoldhatónak azt a szégyenteljes jelenséget, amelynek során agresszív, megfélemlítő szervezetek vonulnak fel lassan hétről-hétre Budapest utcáin - írta Dávid Ibolya, az MTI-hez eljuttatott közleményében. Az MDF szerint Gyurcsány Ferencnek nem a szájával, felhívásokkal kellene kormányoznia, s tüntető tömegek megszervezése helyett a rend fenntartásáért felelős magyar rendőrség megszervezésével kellene foglalkoznia.

A megmozduláson a szociális tárca vezetése is képviselteti magát. A miniszter külföldi tartózkodása miatt a tárcát Rauh Edit esélyegyenlőségi szakállamtitkár képviseli majd, aki mellett a tárca több főosztályvezetője és munkatársa is jelen lesz. Az oktatási és kulturális tárcát Arató Gergely államtitkár és Borovszky Tímea, az esélyegyenlőségi főigazgatóság vezetője képviseli. Az MTI információja szerint a rendezvényen mindkét hivatalban lévő ombudsman ott lesz az ellentüntetésen.

Az Országos Cigány Önkormányzat és a Roma Polgárjogi Alapítvány szintén arról tájékoztatta a távirati irodát, hogy szervezetük képviselteti magát az antifasiszta rendezvényen.

A szocialista pártelnök levelének előzménye, hogy péntekre újabb tiltakozást szervez egy XIII. kerületi jegyirodánál Polgár Tamás, a Tomcat néven ismert blogger, aki hétfőre hirdetett flashmobot, vagyis úgynevezett villámcsődületet, tiltakozásul az ellen, hogy még március 20-án az iroda egyik alkalmazottja összetűzésbe került egy vásárlóval, aki a Hungarica együttes koncertjére szeretett volna jegyet venni.

A hétfői villámcsődületre válaszul "ellenflashmobot" szervezett Szabó György, a XIII. kerületi önkormányzat fideszes képviselője, azzal a céllal, hogy "a fasiszta kisebbséggel szemben" megmutassák, sokkal többen vannak.

Péntekre Szabadai Viktor, az SZDSZ budapesti választmányának elnöke jelentett be ellendemonstrációt a XIII. kerületi rendőrkapitányságon a Hollán Ernő utcai jegyiroda előtti területre.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását