Életmód

Egyházi küzdelem a szexuális oktatás ellen

A katolikus egyház és szervezetek nyomása előtt meghajolva a szlovák kormány elrendelte az egészségügyi minisztérium által a szexuális egészségről szóló szöveg napirendből való kivételét.

A minisztérium előtt mintegy 300 tüntető tiltakozott a szöveg ellen. A szlovák katolikus püspöki konferencia elnöke, Frantisek Tondra szerint a szöveg ideológiailag egyoldalú, és olyan emberek készítették, akik a liberalizmus és a radikális feminizmus iránti elkötelezettségükről ismertek.

Amennyiben a miniszteri tanács mégis elfogadná a szöveget, az egyház tiltakozásra szólítaná fel a szülőket – mondta Cyril Jancisin, a püspöki konferencia titkára. Ivan Valentovic egészségügyi miniszter közölte, hogy egyelőre nincs tudomása pontos kifogásokról a szöveggel kapcsolatban.

 "Nehéz úgy vitatkozni, hogyha az ellenzők azt mondják, az egész szöveggel bajuk van" – mondta a miniszter. Olga Pietruchova, a családtervezési szervezet részéről úgy nyilatkozott, hogy amennyiben a kormány engedne a fundamentalista vallásos nyomásnak, az azt bizonyítaná, hogy Szlovákia nem egy szekuláris állam, és a katolikus egyház privilegizált helyzetet foglalhatna el a társadalomban.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.