Sport
Nem indul a világklasszis
Miután márciusban lemondta a maratont, a szövetségi vezetőedző szerint 10 ezer méteren sem áll rajthoz a pekingi olimpián Haile Gebrselassie, az etiópok világklasszis atlétája.
"A 2004-es athéni játékok óta nem futott stadiontávokon, és semmi értelme, hogy ekkora kihagyás után szembeszálljon a fiatalokkal. Honfitársaink közül ráadásul még legalább öten képesek 26 perc körüli időre 10 ezren" – nyilatkozta Woldemeskel Kostre.
Az asztmától szenvedő futó korábban azt mondta, hogy a kínai légszennyezettség miatt kihagyja a klasszikus 42,195 km-es távot, és inkább 10 ezer méteren – mely távon kétszeres olimpiai bajnok – szerepel. Ebben a számban a legnagyobb esélyes a szintén etióp Kenenisa Bekele, aki világbajnoki és olimpiai címvédő.
Forrás: MTI