2024. július 24. - Kinga, Kincső

Hazaköltözhetnek a robbanás után

Várhatóan délután visszaköltözhetnek lakásaikba azok a miskolciak, akiknek a szombati robbanás miatt kellett elhagyniuk otthonaikat; a kórházba megfigyelésre benntartottak valamennyien jól vannak - közölte a rendőrség, illetve az egészségügyi intézmény üg
2008. március 30. vasárnap 11:51 - Hírextra
Miskolcon, az Avas alján szombat délután azért történt robbanás a csatornahálózatban, mert a családi házas övezet egyik lakója rovarirtó szert öntött a szennyvízcsatornába. A detonációban három családi ház megrongálódott; az egyiknek a fürdőszobája sérült meg komolyabban, a másik kettőnek a nyílászárói törtek ki.

A robbanásban nem sérült meg senki, ugyanakkor több mint negyven embert - lakókat, tűzoltókat, rendőröket, katasztrófavédelmiseket - vizsgáltak meg a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház toxikológiai osztályán.

Valikovics Attila osztályvezető főorvos az MTI-nek vasárnap kora délelőtt azt mondta: közülük mintegy kéttucatnyian töltötték az éjszakát a kórházban. Sem náluk, sem pedig azoknál, akik már távoztak, semmiféle rendellenességet nem tapasztaltak, a laboratóriumi vizsgálatok azonban még tartanak - tette hozzá.

Szilágyi Tibor, a miskolci rendőrkapitányság közrendvédelmi osztályának helyettes vezetője a távirati irodának azt mondta: miután a vegyszerkoncentráció a levegőben már szombat estére jelentősen csökkent, így mégsem kellett mind a hatvan környékbeli embert kitelepíteni, ahogy azt korábban szükségesnek tartották.

Csupán öt ház tizenegy lakója töltötte rokonoknál, ismerősöknél az éjszakát. A rendőrök lezárták a környéket, az üresen maradt épületeket folyamatosan vigyázták az éjjel - tette hozzá, megjegyezve: vasárnap délután 3 órakor döntenek arról, hogy mikor térhetnek vissza a kitelepítettek, vélhetően még ma.

A Miskolci Rendőrkapitányság közveszély okozás gyanúja miatt indított nyomozást egy 65 éves és egy 30 éves miskolci férfi ellen. Az MTI információi szerint a rovarirtót a lefolyóba kiöntő férfi egészségügyi gázmester, aki rágcsáló- és rovarirtóként dolgozik.

Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője az MTI-vel azt közölte, hogy a károkozók a házuk udvarán további három, 20 literes hordóban tárolnak rovarirtószert. Jelenleg az illetékes hatóságok szervezik ezeknek az elszállítását. Az elszállítást követő újabb biztonsági ellenőrzés után, várhatóan még vasárnap délután a lakók visszaköltözhetnek a házaikba.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását