Bűnügy
Nem voltak élesek a gránátok
Nem voltak élesek a Fidesz irodáinál talált gránátok - közölte Tafferner Éva, a BRFK szóvivője pénteken az MTI érdeklődésére. A Fidesz szóvivője szerint az elnöki kabinet biztonsági igazgatósága a párt politikusainak és irodáinak biztonsága érdekében megt
Tafferner Éva elmondta: a Fidesz Lendvay utcai székházánál péntek reggel nyolc óra előtt talált furcsa tárgyat egy járókelő, amelyre felhívta a biztonsági szolgálat figyelmét. A Készenléti Rendőrség Tűzszerész Szolgálatának vizsgálata megállapította, hogy a kerítésnél egy robbanótöltet nélküli szovjet gyakorlógránát volt.
A szóvivő beszámolt arról is, hogy a Fidesz Cukor utcai irodájának bejárata előtt is talált egy rozsdás tojásgránátot az egyik alkalmazott. A tűzszerészeti vizsgálat kiderítette, hogy abban a gránátban sem volt robbanótöltet – tette hozzá.
Cser-Palkovics András, a Fidesz helyettes szóvivője közleményt adott ki, amelyben közölte, hogy az elnöki kabinet biztonsági igazgatósága a párt politikusainak és irodáinak biztonsága érdekében a szükséges intézkedéseket már megtette.
Forrás: MTI