Belföld
Fehér könyv a szellemi tulajdon védelméről
A szellemi tulajdon védelmének jövőbeli fejlesztési irányaira, feladataira, a szakma előtt álló kihívásokra kívánja irányítani a döntéshozók figyelmét a Fehér könyv a szellemi tulajdon védelméről 2007 című kiadvány, amelyet pénteken mutattak be a Magyar S
A Magyar Szabadalmi Hivatal és a Magyar Szellemi Tulajdon-védelmi Tanács által 2005-ben indított kiadványsorozat harmadik kötetében két kormányzati dokumentum is helyet kapott – emelte ki Bendzsel Miklós, a hivatal elnöke.
Az egyik fejezet a szellemitulajdon-védelmi jogérvényesítés új eszközével, a Hamisítás Elleni Nemzeti Testület létrehozásával foglalkozik. A feketegazdaság, a szellemitulajdon-jogok megsértésének magas hazai aránya határozott lépéseket, következetes és összehangolt intézkedéseket sürget a hamisítási tevékenységgel szemben – mondta az elnök.
A másik fejezet a szerzői jog időszerű stratégiai, szabályozási kérdéseit elemzi különös figyelemmel az audiovizuális szektorra. A nemzeti audiovizuális stratégiához kapcsolódóan, a médiaszabályozás jelenleg is zajló reformjához kötődve a kiadvány bemutatja a médiajog és a szerzői jog viszonyát, feladatait.
A szerzői jogi szakértőtestület szakvéleményei alapján megismerhető az ismételt sugárzási díjjal kapcsolatos jogviták természete.
Bogsch Erik, a Magyar Szellemi Tulajdon-védelmi Tanács elnöke hangsúlyozta, hogy a Magyarország jövője szempontjából kiemelten fontos a szellemi hozzáadott érték védelme, ugyanakkor a szabadalmi és védjegykultúra szintje továbbra is alacsony. A szellemi tulajdon védelme az állam feladata, ezen a téren előre kell lépni – szögezte le.
A tanulmánykötettel a szerzők a kihívások hatékony kezeléséhez, új szabályozási javaslatok kimunkálásához és a szellemitulajdon-tudatossághoz kívánnak hozzájárulni.
Forrás: MTI