Belföld
Új képviselőket választottak
Időközi választáson 68 százalékos részvétel mellett új képviselő-testületet választottak a Tolna megyei Jágónakon vasárnap, ugyanis a 300 lelkes településen tavaly decemberben működésképtelenné vált a testület lemondások miatt.
Az öt képviselői helyre 11 független jelölt indult, a 209 szavazásra jogosult állampolgárból 142-en mentek el, és 136 érvényes voksot adtak le – közölte a helyi választási iroda vezetője, Kovács Ildikó körjegyző.
A decemberben lemondott képviselők nem jutottak be a választáson, azonban sikerrel vett részt a megmérettetésen az előző, 2002-2006 közötti ciklusban tisztségben lévő, s most a polgármester kérésére újra induló három képviselő – tette hozzá a körjegyző.
A választási eredmények alapján joggal bízik a falu abban, hogy Lőczi László, az első ciklusát töltő független polgármester jó együttműködést tud kialakítani az új testülettel – mondta.
Forrás: MTI