2024. október 13. - Kálmán, Ede

Mi is az a Nemzetközi Nőnap?

Március 8-án tartják a Nemzetközi Nőnapot annak emlékére, hogy 1857-ben ezen a napon New Yorkban mintegy negyvenezer munkásnő sztrájkolt egyenlő bérért, munkaidő-csökkentésért. A nők jogai és a nemzetközi béke napját 1977-ben tette hivatalos ünneppé az EN
2008. március 6. csütörtök 12:44 - Hírextra
Politikai, feminista és szakszervezeti mozgalmak küzdelmeinek eredményeképpen a múlt század elején valósult meg az az ötlet, hogy az év egy napja legyen jelképesen a nőké. Az Amerikai Szocialista Párt 1909-ben február 28-át tette meg nemzeti nőnappá. Az 1910-ben Koppenhágában megtartott II. Nemzetközi Szocialista Nőkongresszuson a német Clara Zetkin javasolta, hogy évente rendezzenek világszerte nőnapot. A Nemzetközi Nőnapot 1914-ben tették március 8-ra a New York-i textilmunkásnők 1857-es sztrájkjának - más források szerint egy New York-i gyárban 1908-ban e napon bekövetkezett tűzben elpusztult 129 munkásnő - emlékére.

A legtöbb országban ekkortájt erősödtek föl a nők követelései szociális-gazdasági jogaik kiszélesítésére, a foglalkoztatásban, a bérezésben érvényesülő hátrányos megkülönböztetés megszüntetésére. A Nemzetközi Nőnapot először 1911. március 19-én ünnepelték meg Ausztriában, Dániában, Németországban és Svájcban, a tüntetéseken - amelyeken sok férfi is részt vett - a nők választójogának megszerzése kapott hangsúlyt. (Finnországban a nők már 1906-tól szavazhattak, Oroszországban 1917-től, Németországban 1919-től, a franciaországi és az olaszországi nők azonban csak a II. világháború végétől, a belgák 1958-tól, a svájciak 1971-től, a portugálok 1976-tól, liechtensteini nők csupán 1984-től.)

Az ünnep mára sok helyen elvesztette politikai tartalmát és jelentőségét, s jobbára virággal, apró ajándékokkal ünneplik. Ugyanakkor az 1980-as évektől e napon a nőszervezetek felvonulásokon hívják fel követeléseikre, a nőknek a társadalomban viselt óriási szerepére, ugyanakkor kiszolgáltatottságára, védtelenségére a figyelmet, arra, hogy hiába biztosít az állam számukra jogegyenlőséget, ha ez továbbra sem jelenti az esélyek egyenlőségét. Az Európai Unióban az egyetemet végzettek 59 százaléka immár a gyengébb nem soraiból kerül ki, az asszonyok ugyanakkor - a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) kimutatása szerint - még mindig átlagosan 15 százalékkal (Magyarországon 20 százalékkal) kevesebbet keresnek, mint a férfiak. A Gazdasági Világfórum (WEF) által vizsgált 128 ország közül Svédország, Norvégia, Finnország és Izland az a négy, ahol a két nem közti egyenjogúság ügye a legjobban áll.

Sok helyütt e napon a nők elleni erőszakkal szemben emelik fel szavukat civil szervezetek: a nőket érő családon belüli erőszakra, a munkahelyi szexuális zaklatás, a prostitúció és a nők elleni erőszak egyéb formáinak áldozataira, akiket a jog sem véd kellően, s e cselekmények elkövetői továbbra is jórészt büntetlenül maradnak.

Magyarországon a nőnapon adják át az SZDSZ női képviselői által 2002-ben alapított Vig Monika-díjat, amelyet olyan nők kaptak és kapnak, akik a magyar társadalom egészségesebb működésén őrködnek, annak úgymond élő lelkiismeretei.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Életmód témában
Drogok legalizálása?
Igen
Egyes fajtákat, rendezett, ellenőrzött körülmények között igen
Soha!
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását