Tudomány
„Technofüggők” leszünk
Egyre több ember válik függővé mobiltelefonjától vagy egyéb digitális eszközétől - mutatták ki a Northamptoni Egyetem munkatársai. Az olyan technológiai vívmányok, mint a mobiltelefon vagy a zsebszámítógép (PDA), egyre több ember tesznek függővé.
Képesek akár az éjszaka közepén is felkelni, hogy megnézzék, nem kaptak-e emailt vagy szöveges üzenetet – mutattak rá a kutatók.
A technofüggőség munkahelyi gondokat is okozhat a szakemberek szerint: főnökük észreveszi, hogy állandóan a "kütyüjükkel" foglalkoznak a munkájuk rovására.
A technofüggőség az emberi kapcsolatokat is tönkreteheti, mivel a technofüggő egyre inkább eltávolodik családjától, barátaitól. A probléma az, hogy a techofüggőséget nehéz kimutatni, de ha kimutatják, általában már késő.
A kutatás kisméretű volt, mivel egyelőre csak 360 embert vizsgáltak meg a szakemberek, s mint kiderült, egyharmaduk techofüggő.
"Az emberek szinte bármitől függővé tudnak válni… A szokások rabjai vagyunk, és a legkülönösebb dolgokra is rá tudunk szokni… Meglepve tapasztaltuk, hogy milyen sok ember tartja zsebszámítógépét vagy más digitális eszközét az ágya mellett éjszakánként" – mondta Nada Kakabadse, a kutatás vezetője.
Forrás: MTI