Bűnügy
Százezer forint a tettesért
Százezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki a Borsod megyei rendőr-főkapitányság vezetője annak az eddig még ismeretlen tettesnek a kézre kerítéséért, aki Ózdon, a Vasvár út egyik lakóházában a földszinti postaládák egyikére üzenetet helyezett el, amely
Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság kommunikációs irodájának munkatársa elmondta: a még szombaton történt eset miatt az ózdi rendőrkapitányság közveszéllyel fenyegetés bűntett miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen, aki – a rendőrség információi szerint – szombaton 17.30 és 18.30 óra között a Vasvár úton lévő lakóház földszinti postaládáinak egyikére üzenetet helyezett el, ami szerint a lakóházban este 10 órakor bomba robban. Az épület módszeres átkutatása után kiderült, hogy a fenyegetés valótlan volt.
Hozzátette: a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője az ismeretlen tettes kilétének megállapítását, vagy elfogását közvetlenül elősegítő személy részére százezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki. A rendőrség a díjkitűzés visszavonásának jogát fenntartja, a bejelentő személyét bizalmasan kezeli.
Forrás: MTI