2024. február 26. - Edina

Megmérgezték a reneszánsz tudorokat

Megmérgezték Polizianót és Pico della Mirandolát, az 1494-ben rejtélyes körülmények között elhunyt két reneszánsz filozófust - erre a következtetésre jutott a hét hónappal ezelőtt exhumált holttesteket vizsgáló kutatócsoport.
2008. február 5. kedd 18:01 - Hírextra
A két tudós maradványait tavaly júliusban tárták fel a firenzei Szent Márk-kolostor templomának falában lévő kriptáikból. A csontokat Ravennába szállították, ahol a pisai, a bolognai és a salentói egyetem kutatói vizsgálták őket a történelmi, kulturális és környezeti értékek védelme bizottságának vezetésével. A szükséges DNS-teszteket pedig a palermói csendőrség szakértői végezték.

A kutatás arra derített fényt, hogy mindkét egykori humanista testében rendkívül magas az arzén koncentrációja, vagyis nagyon valószínű, hogy szándékos mérgezés végzett velük. A kettős gyilkosságra a kutatók több elméletet is kidolgoztak. A leghihetőbb - amelyhez némi bizonyítékkal szolgál két, a közelmúltban napvilágra került dokumentum is - szerint az elkövető Piero de' Medici, a "nagy" Lorenzo fia lehetett. Hogy mi okból, nem derül ki a kutatócsoport jelentéséből.

Giovanno Pico della Mirandola (1463-1494) humanista gondolkodó 1483-ban vált híressé, amikor - mindössze 20 évesen - kiadta De hominis dignitate (Az emberi méltóságról) című filozófiai alapvetését, amely a reneszánsz gondolkodás afféle "kiáltványa".

Poliziano (Angelo Ambrogini, 1454-1494) költő, filológus. Az antik kultúra nagy ismerője, számos ókori görög mű fordítója. Sosem nősült meg, egyesek szerint Pico della Mirandola szeretője volt.
A két reneszánsz filozófus földi maradványait kedden helyezik vissza korábbi nyughelyükre, a kutatásról dokumentumfilm készül.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását