Bűnügy
Letartóztatták az élettársát megölő nőt
A Nyíregyházi Városi Bíróság nyomozási bírája előzetes letartóztatásba helyezte dr. G. Andrea, nyírbátori lakost, aki ellen emberölés bűntette miatt a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság folytat eljárást - közölte a szabolcsi bíróság sajtós
Az eddig megállapítás szerint G. Andrea január 24-én közös lakásukban, előzetes szóváltást követően egy 15 centiméternyi pengehosszúságú konyhakéssel kétszer mellkason, kilencszer pedig hátba szúrta élettársát – mondta Nyakó Zsuzsanna.
Hozzátette: a gyanúsított ezt követően értesítette a mentőket, akik már csak a halál beálltát tudták megállapítani.
A szóvivő tájékoztatása szerint az előzetes letartóztatás elrendelését a jogerős határozat szerint a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlya indokolta, továbbá a gyanúsított jelenlétét a nyomozati cselekménynél csak személyi szabadságának korlátozásával látta biztosítottnak a bíróság.
Forrás: MTI