Tudomány

Gazdagság és boldogság

Az átlagosan boldog emberek gazdagabbak és talán egészségesebbek is, mint a különlegesen boldogok - állítja Ed Diener amerikai pszichológus, aki két évtizede boldogság-kutató.

A boldog emberek egyértelműen egészségesebbek és sikeresebbek, mint a lehangoltak és dühösek, ám a mérsékelten boldogok többet érhetnek el életükben, mint a különösen boldogok, sőt tovább is élhetnek – véli kutatásai alapján Diener, a University of Illinois munkatársa.
A boldogság-kutató és csoportja azt találta, hogy nem a kiemelkedően nagy boldogság érzetét kellene megcélozniuk az embereknek, hanem egyfajta pszichológiai jól-létet.

Tanulmányukban, melyet a Perspectives on Psychological Science című szaklapban tettek közzé, hat vizsgálat eredményeit összegzik és elemzik.

Az egyik, a Nemzetközi Összehasonlító Értékvizsgálat – melyet 96 országban élő 120 ezer emberrel végeztek – azt mutatta, hogy azok, akik az életükkel való elégedettségi mutatójukat a tízes skálán 8-ra vagy 9-re tették, több pénzt kerestek, mint azok, akik a maximális tízesre értékelték boldogságukat. Stabil, meghitt kapcsolatban azonban legtöbben a "kilencesek" és "tízesek" közül éltek.

Egy másik vizsgálat azt találta, hogy a főiskolások és egyetemisták közül a legbarátkozóbbak voltak a legboldogabbak, a kevésbé boldogok tanulmányi eredménye azonban jobb volt.

Négy tanulmányban az egyén elégedettségére kérdeztek rá újra több év elteltével. Az eredetileg magukat legboldogabbnak vallók képzettségi szintje és jövedelme alacsonyabb volt, mint a kevésbé elégedett megkérdezetteké, talán mert ők előrelépésükért kevesebb erőfeszítést tettek.
A legboldogabb emberek, mutatta ki a kutatás, sokszor nem élnek olyan sokáig, mint mérsékelten boldog társaik. A magyarázat Diener szerint ott kereshető, hogy a túláradóan boldog emberek kevésbé aggódnak egészségükért, de az sem zárható ki, hogy ez az állapot megterhelő az emberek szív- és érrendszerére – amiként az is előfordul a legnagyobb boldogságot hajszolók esetében, hogy céljuk eléréséért óriási kockázatokat vállalnak.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.