2024. május 6. - Ivett, Frida

Hétszáz segélykérés egy nap alatt

Az utóbbi huszonnégy órában hétszázszor hívták segítségül a tűzoltókat, főként a szélvihar okozta károk elhárítására - közölte Dobson Tibor, az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság szóvivője hétfőn reggel az MTI-vel.
2008. január 28. hétfő 08:59 - Hírextra

A Dunántúl nyugati és északi részén, Fejér megyében, Győr-Moson-Sopron megyében, Veszprém megyében, illetve az ország középső részén, a főváros és Pest megye területén volt a legtöbb esemény.

A hétszáz riasztásból 400 esetben fakidőlés vagy ágleszakadás miatt kellett kivonulniuk a tűzoltóknak. Közutakra, vasúti pályára, közterületre, épületekre egyaránt dőlt fa.

A maradék háromszáz alkalommal különböző egyéb események - tetőszerkezet-megbontás, reklámtáblák leszakadása, kémények, tűzfalak dőlése - miatt érkezett riasztás. Szép számmal keletkeztek gépjárműkárok is, fakidőlés vagy egyéb ok miatt.

Az országban két épület vált lakhatatlanná, mind a kettő Győr-Moson-Sopron megyében. Az egyik Iván településen fekszik, innen hét embert kellett rokonokhoz költöztetni, a másik pedig Sopronban, itt kéménydőlés miatt két ember szintén rokonokhoz ment. Az iváni ház teljesen tönkrement.

Nyolcan szenvedtek szénmonoxid-mérgezést a vihar miatt, mindnyájan Fejér megyében, Pusztaszabolcson, illetve Seregélyesen. A bajt az okozta mind a két házba, hogy a szél visszafújta az égésterméket. A nyolc embert kórházba kellett vinni. A seregélyesiek el is vesztették az eszméletüket, őket a tűzoltók vitték ki a házból.

A Fejér megyei Daruszentmiklóson az általános iskola tetejét megbontotta a szél, és emiatt hétfőn nem lesz tanítás az iskolában.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását