Kultúra
Olimpia a Füvészkertben
A Kínai Népköztársaság nagykövetsége fotókiállítást szervez a Füvészkertben, amelynek témája a 2008-as Pekingi Olimpiai Játékok, valamint a február 6-án kezdődő kínai holdújév.
Kínában az egész ország lázasan készül az olimpiára. Ebből az ünnepi hangulatból kaphat most ízelítőt az, aki eljön a Füvészkertbe, és megnézi a január 30-án nyíló kiállítást – mondta az MTI munkatársának Rabi Éva, az ELTE Botanikus Kertjének, közismertebb nevén a Füvészkertnek az illetékes munkatársa.
Több mint 30 fotó látható majd itt, mind kínai fotóművészek munkái. A Füvészkertnek – mint az MTI megtudta – kitűnőek a kapcsolatai a kínai nagykövetséggel, nem először szerveznek közösen a nagyközönségnek szóló eseményeket.
A kiállítás február 10-ig látogatható reggel 9 és 16 óra között.
Forrás: MTI