Bűnügy
Vádemelést javasolnak
Vádemelési javaslattal továbbították a Szekszárdi Városi Ügyészséghez annak az öt fiatalembernek az ügyét, akik tavaly nyáron robbantottak Bonyhád mellett - tájékoztatta csütörtökön az MTI-t a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság.
Augusztus 7-én Bonyhád mellett egy learatott búzatáblán, akkor még tisztázatlan körülmények között keletkezett krátert találtak a földben, a rendőrségi nyomozás megállapította, hogy a lyuk szándékos robbantás következménye – mondta Wiedemann Petra sajtóreferens.
Hozzátette: az eljárás során beszerzett információk alapján öt fiatalt, két fiatalkorút és három felnőttet hallgattak ki gyanúsítottként. Elismerték, hogy valóban robbantás történt, ennek elkövetéséhez műtrágyát használtak, amelyet a helyszínen kevertek össze gázolajjal. Ezenkívül készítettek egy detonátort, melyet egy zsinór segítségével indítottak el.
A gyanúsítottak – egy füzesabonyi fiatalember kivételével Bács-Kiskun megyei, Kiskunhalas környéki lakosok – őrizetbe vételüket követően szabadlábon védekezhettek. A vádemelési javaslat szerint visszaélés robbanóanyaggal bűntett elkövetésével gyanúsítják őket, amely 2-8 évig terjedő szabadságvesztéssel büntethető.
Forrás: MTI