Bűnügy
Román bűnök Olaszországban
Az újév beköszöntével is folytatódtak azok a bűncselekmények Olaszországban, amelyekről feltételezhetó, hogy román állampolgárok követték el. Az Evenimentul Zilei című bukaresti napilap formulája szerint "az olaszok 2008-ban sem szabadulnak meg a románok
A lap olasz lapok tudósításaira hivatkozva ezzel a címmel számolt be arról, hogy egy román gondozónő megölte a rábízott idős asszonyt, egy gazdag üzletember házába pedig bűnbanda tört be, amelynek tagjai az egyik áldozat szerint románul beszéltek.
Az olasz-román diplomáciai kapcsolatokat alaposan megterhelték a tavalyi év végén román állampolgárok által elkövetett bűncselekmények.
Emiatt Bukarest kénytelen volt a mediterrán országba rendőröket küldeni, hogy hatékonyabb legyen a román bűnözőkkel szembeni hatósági fellépés.
Alapnak nyilatkozó Marius Pieleanu pszichológus úgy véli, hogy a két ország kapcsolatára kedvezőtlenül hatnak a bűncselekmények, de – mint fogalmazott – ez nem jelenti azt, hogy a románok gyilkosoknak és rablóknak születnek.
Olaszországban nem hivatalos adatok szerint egymillió román él, a többségük munkavállalás céljából érkezett oda. Közülük sokan a roma kisebbség tagjaiból kerülnek ki, ők a nagyobb városok szélén összetákolt kunyhókból álló nyomortelepeken élnek.
Forrás: MTI