2024. március 28. - Gedeon, Johanna

Egy kultikus sorozat újabb ciklusa

Mintegy 100 millió koronába (közel 1 milliárd Ft.) került a Kórház a város szélén című cseh televíziós filmsorozat harmadik ciklusa, amelyet várhatóan októberben tűz műsorára a közszolgálatai Cseh Televízió (CT). "A Kórház harmadik ciklusa 13 részből áll:
2008. január 8. kedd 10:20 - Hírextra
A Kórház a város szélén című filmsorozat, amelyet Jaroslav Dietl írt és rendezett, a kommunista éra legsikeresebb televíziós sorozata volt Csehszlovákiában a 70-80-as években, s Magyarországon is nagy népszerűséget szerzett.

A sorozat 13-részes második ciklusát - Húsz év múlva címkiegészítéssel - 2003 őszén vetítette a Cseh Televízió. Egy-egy részt átlagban 3,23 millió néző látott, s az első és az utolsó rész pedig nézői csúcsot döntött: az első részt 3,96 millió, míg az utolsót 3,60 millió ember látta.

"A cseh televíziók újkori történetében ez volt a legnézettebb filmsorozat, amelyet több mint egy tucat külföldi televízió is levetített" - jegyezte meg Kucera. Magyarországon az egyik kereskedelmi televízió vetítette.

Ennél többen - 4,2 millióan - csak a Kolja című Oscar-díjas cseh film 1998 januári tévépremierjére, valamint a naganói téli olimpia jégkorongdöntőjének cseh aranyérmet hozó harmadik harmadára voltak kíváncsiak. A kimutatás szerint a sorozat első részét a felnőtt cseh tévézők 77 százaléka nézte, a további részeit pedig átlagban a tévézők 60-65 százaléka látta.

Érdekesség, hogy a sorozat iránt rendkívüli érdeklődést tanúsítottak a magasabb műveltségű és iskolai végzettségű nézők. A második ciklus 75 millió koronába került, s a nem hivatalos információk szerint már az eladott reklámidőkből is bőven megtérült.

A kórházi sorozat harmadik ciklusát tavaly tavasszal és nyáron forgatták, s szintén 13 részből fog állni. A harmadik ciklus forgatókönyvét Lucie Konásová írta, producere Borek Severa. "A régi sorozat több kulcsszereplője - például Blazej doktor (Josef Abrhám) és Cenková doktornő (Eliska Balzerová) - újra szerepet kap, míg mások már nem. Így már nem találkozunk a rendkívül népszerű Sova doktorral (Ladislav Chudík) vagy Penkavová (Iva Janzurová) főnővérrel. A szereplők sora is jelentősen megújul, s előtérbe kerülnek a nők" - jelentette ki Konásová. Szerinte a harmadik ciklus dinamikusabb, mozgékonyabb az első kettőnél, s úgy véli, hogy nagyobb mértékben a fiatal generációkat is megfoghatná, érdekelhetné.

A tartalomból nem kívánt elárulni semmiféle részletet, csupán annyit jegyzett meg, hogy az események az legutóbbi években játszódnak. A Bor nevű kisváros kórházának eseményein kívül újra lesz benne különféle családi kapcsolat, szerelem, botrány... Blazej doktor a filmben továbbra is kórházigazgató, a sebészetet főorvosként Cenková vezeti, s Amerikából visszatér a jégkorongozó Rezek, Cenková egykori nagy szerelme... "A sorozatban egy valódi, igazi műtétből is részleteket láthatnak majd a nézők" - árult el végül mégiscsak valamit a forgatókönyv írója.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását