2024. május 8. - Mihály

Vágatlan verzió miatt eltiltott rendezők

A kínai cenzorok két évre eltiltották a filmezéstől a tavalyi Berlini Filmfesztiválon bemutatott "Lost in Beijing" című kínai film alkotóit, amiért a mű vágatlan verzióját vetítették le a német fővárosban.
2008. január 4. péntek 16:36 - Hírextra

A kínai gazdasági növekedés veszteseit és nyerteseit egyaránt bemutató, erőszakos szexjeleneteket is tartalmazó filmet a kínai hatóságok csak akkor engedték volna Berlinbe, ha Li Jü (Li Yu) rendező a kérdéses jeleneteket tartalmazó, mintegy negyedórányi anyagot kivágta volna a filmből.

A kínai rádió, film és televízió testület (SARFT) pénteken megjelent közleménye szerint a filmesek szabálysértést követtek el azzal, hogy a jóvá nem hagyott változatot juttatták el az 57. Berlini Filmfesztiválra.

A közlemény szerint ezen kívül a Beijing Laurel Films filmstúdió és Fang Li (Fang Li) rendező az interneten illegálisan tette közzé a produkció különböző, jóvá nem hagyott és "pornográf tartalmú" klipjeit.

A filmes vállalatot ezért két évre eltiltották bármilyen új film készítésétől, és ez idő alatt Fang Li sem dolgozhat a filmiparban.

"A film készítésében segédkező producereknek, rendezőknek és színészeknek pedig komoly önvizsgálat alapján önkritikát kell gyakorolniuk" - olvasható a SARFT közleményében.

Fang volt a producere a Summer Palace (Nyári Palota) című filmnek is, amelynek rendezőjét 2006-ban öt évre tiltották el a filmezéstől, mivel a hivatalos engedélyeztetés megkerülésével nevezte be alkotását Cannes-ba.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Külföld témában
Mit várhatunk Joe Biden elnökségétől?
Visszatér a józan ész a Fehér Házba
Újra jön a neoliberalizmus
Semmi nem változik
Biden megbuktatja az európai féldemokráciákat
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását