Bűnügy
Brutálisan bántalmazták és kirabolták
Brutálisan bántalmaztak és kiraboltak egy idős asszonyt a Somogy megyei Tótújfalun - közölte a rendőrség szerdán az MTI-vel.
A 92 éves asszonyt két fiatal nő a saját lakásában támadta meg; kezét-lábát összekötözték, fejére táskát húzták, fojtogatták, majd elvették háromszázezer forintját, valamint egymillió forint értékű takarékbetétkönyvét – számolt be a kedd este történt bűncselekményről a megyei rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának ügyeletese.
Pálné Gergely Mónika tájékoztatása szerint az idős asszony a bántalmazás következtében nyolc napon túl gyógyuló sérüléseket szenvedett.
Az elkövetőket a rendőrök még az éjszaka folyamán elfogták és őrizetbe vették.
Forrás: MTI