2024. március 29. - Auguszta

Az államfő levele a Magyar Gárda ügyében

Sólyom László köztársasági elnök levélben válaszol Kállai Ernő levelére, amelyben a kisebbségi ombudsman arra kérte az államfőt, fejtse ki álláspontját a Magyar Gárdával kapcsolatban. Erről Kumin Ferenc, az elnöki hivatal főosztályvezetője tájékoztatta hé
2007. december 10. hétfő 19:44 - Hírextra

Kumin Ferenc elmondta: megérkezett Kállai Ernő levele a hivatalhoz, melyre az államfő rövid időn belül írásban válaszol.

A Magyar Gárda 260, és a nyírségi szerveződésű Nemzeti Őrsereg 50 tagja vasárnap délután felvonulást tartott a Pest megyei Tatárszentgyörgyön.

A kisebbségi ombudsman az MTI-nek vasárnap azt mondta, levélben valamennyi közjogi méltóságot megkereste azzal, hogy hétfőn, az emberi jogok napján fejtse ki álláspontját a Magyar Gárdával kapcsolatban. A biztos a legfőbb ügyészt arra kérte, vizsgálja meg, milyen jogi és alkotmányos körülmények között működik a szervezet.

Kállai Ernő és Szabó Máté, az állampolgári jogok országgyűlési biztosa, valamint Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos mélységes megdöbbenésének adott hangot a magyarországi rasszizmus felerősödése miatt az MTI-hez hétfőn eljuttatott közös nyilatkozatában.

Budai Bernadett kormányszóvivő vasárnap a távirati irodának azt mondta, Gyurcsány Ferenc miniszterelnök a leghatározottabban elítéli a Magyar Gárda szélsőséges szervezet vasárnapi demonstrációját.

A Magyar Gárda felvonulása annak ellenére került sor, hogy a település polgármestere - megváltoztatva korábbi álláspontját - a rendezvényt a roma bűnözés és a roma társadalom ellen irányulónak minősítette, ezért visszavonta a korábbi területfoglalási engedélyt.

A vidék közbiztonságáért címmel meghirdetett demonstráción elmondott beszédében Bíber József, a Jobbik alelnöke úgy fogalmazott, hogy a Jobbik rendpárti, rendet akar Magyarországon, és megvédi az állampolgárokat minden bűnözőtől.

Kijelentette: szervezetük a halálbüntetés visszaállítását szorgalmazza, és új cigányprogramot hirdetnek. A Jobbik szerint el kell törölni a romákkal szemben alkalmazott pozitív diszkriminációt, a segélyeket csak közmunkavégzéshez kötve lehetne folyósítani, és a párt fellép minden olyan kormányzati intézkedés ellen, ami a cigányság erőszakos integrációjára vonatkozik, mert véleményük szerint a cigányság problémáját csak szegregációval lehet megoldani.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Belföld témában
Ön megbuktatná a Fidesz-kormányt?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását