Sport
Már a férfiaknál is névadó
A női bajnokság után a férfi kosárlabda NB I jelenlegi idényében is névadó szponzor lett az UNIQA biztosító.
A szövetség elnökségi ülése után tartott sajtótájékoztatón – amelyre a MAFC csarnokában került sor – Berényi János elnök kifejtette, hogy a szűkös állami források mellett a sportág hazai főtámogatója immár teljes egészében "lefedi" a magyar kosárlabdát.
Ami a márciusi elnökválasztás eredményét megtámadó beadványt illeti, a vezetőség közölte, hogy még mindig nem kapta kézhez a november 9-én kihirdetett, első fokú bírósági határozatot, amely – a mandátumok kiosztásánál történt hibára hivatkozva – a küldöttgyűlés valamennyi döntését hatályon kívül helyezte. Ruttner György, a grémium tagja ugyanakkor hozzátette: várhatóan meg fogják fellebbezni az ítéletet.
A MAFC-Vásárhely alsóházi rangadó nagyszünetében az MKOSZ vezetése a Kosárlabdázás városa címmel és az azt jelképező zászlóval tüntette ki a XI. kerület, azaz Újbuda önkormányzatát, Molnár Gyulát pedig a Kosárlabdázás polgármestere titulussal jutalmazta.
"Harminc város kapta már meg ez a címet, de Budapesten eddig csak a II. kerület büszkélkedhetett vele, a BSE jóvoltából. Köszönjük Újbuda támogatását, és szeretnénk, ha hamarosan Újbuda-MAFC néven szerepelhetnénk a bajnokságban, jelezve, hogy ennek a patinás egyesületnek nemcsak múltja, hanem jövője is van" – mondta az MTI-nek Horváth Frigyes szakosztály-igazgató, elnökségi tag és korábbi főtitkár, akit 60. születésnapja alkalmából Berényi János ajándékkal köszöntött.
Forrás: MTI