Tudomány

Tanácskozás a gyógyszerekről

Mintegy 450 hazai szakember vesz részt a Magyar Klinikai Farmakológusok csütörtökön Debrecenben megkezdődött 9. továbbképző kongresszusán - közölte a tanácskozást megelőző sajtótájékoztatón Kovács Péter professzor, a kongresszus szervezőbizottságának elnö

A Debreceni Egyetem Orvos- és Egészségtudományi Centruma 1. számú belklinikája klinikai farmakológiai tanszékének vezetője elmondta: a szakemberek áttekintik a hazai gyógyszer-engedélyezési folyamatok tapasztalatait, s véleményt cserélnek a magas vérnyomás kezelésében, illetve a pszichiátriai betegek gyógyszeres kezelésében alkalmazott új eljárásokról.

A professzor elmondta: a hazai gyógyszerkutatás minden tekintetben megfelel az európai uniós normáknak, sőt, annál szigorúbb is.

Az MTI érdeklődésére hozzátette: amíg egy molekulából gyógyszer lesz, eltelik akár 15-20 év is, s csaknem tíz év addig, amíg sor kerülhet az első, embereknél történő kipróbálásra, vizsgálatokra.
Kovács Péter professzor hozzátette: Debrecenben évente 8-10 generikus gyógyszer bevizsgálása történik, amely mintegy 240-350, a gyógyszer-kipróbálásra jelentkező önkéntest érint.

A klinikai farmakológusok kongresszusa szombaton fejeződik be Debrecenben.

Forrás: MTI

© 2026 Hírextra. Minden jog fenntartva.