2024. március 29. - Auguszta

Rendőrkapitány-imitátorok támadásban

Visszavonta Kiss Ernő XIII. kerületi rendőrkapitány vezetői megbízatását Bencze József országos rendőrfőkapitány - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság pénteken este. A közlemény szerint Kiss Ernő megbízatását november 23-i hatállyal, indokolás nélkül
2007. november 24. szombat 18:25 - Hírextra
Unger Pál, a BRFK sajtóügyeletese pénteken délelőtt a távirati iroda megkeresésére azt mondta, nem sokkal háromnegyed hat előtt a BRFK központi ügyeletére lakossági bejelentés érkezett arról, hogy a XIII. kerületben, a Petneházy utcában egy személygépkocsi három parkoló járműnek ütközött. Megállapították, hogy a vezető nélkül, lezárt állapotban talált kárt okozó autó a BRFK XIII. kerületi rendőrkapitánysága vezetőjének szolgálati gépjárműve.

Tóth Gábor, Budapest rendőr-főkapitánya soron kívüli vizsgálatot rendelt el az ügyben. A Magyar Nemzet Online oldalára pénteken délután felkerült Kiss Ernő dandártábornok vallomása, akit - a jegyzőkönyv tanúsága szerint - tanúként hallgatott meg a rendőrség jármű önkényes elvétele bűntett megalapozott gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen folyó eljárásban.

Kiss Ernő vallomásában azt mondta: autóját II. kerületi lakása elől lopták el, amíg ő a XIII. kerületben töltötte az estét. Csak pénteken reggel vette észre, hogy a gépkocsija eltűnt. Ő csak a Rendőrségi Igazgatási Központban értesült arról, hogy megkerült az autó, és hogy több autót is összetörtek vele.

Vallomásában a tábornok azt mondta, nem kizárt, hogy ez az akció is része a mostanában ellene folyó lejáratási kampánynak. A dandártábornok szerint akár a rendőrségen belül, akár a szervezett bűnözők között is lehetnek olyanok, akiknek érdeke az ő tönkretétele. Mint mondta, a szervezett bűnözői körök "gátlástalanok és mindenre képesek", és azt sem tartja kizártnak, hogy "olyan személlyel hajtatták végre a bűncselekményt, aki hozzám hasonlatos, illetve egyfajta alteregó", csak azért, hogy az esetleges szemtanúk rá illő személyleírást adjanak.

A dandártábornok kérte, hogy adjanak neki egy példányt a jegyzőkönyvből, mert szándékában áll a teljes jegyzőkönyvet nyilvánosságra hozni, ugyanis "egyedül ebben látom védelmemnek a garanciáját".

Bencze József országos rendőrfőkapitány november elején vizsgálatot rendelt el, mert egy internetes portálon részletes beszámoló jelent meg a dandártábornok "ügyeiről". Ebben a blog írója azt írta, a tábornok rettegésben tartja beosztottjait, és ennek tudható be, hogy az állomány 80 százaléka lecserélődött.

Kiss Ernő 2003 májusa óta volt Angyalföld rendőrfőkapitánya.
1994 májusában felfüggesztették állásából, az Országos Rendőr-főkapitányság gazdaságvédelmi főosztályának vezetői állásából, mert ittasan vezette szolgálati gépkocsiját, és a Zugligeti úton egy fának rohant.

A Horn-kormány idején 1996. szeptember 1-jétől a Központi Bűnüldözési Igazgatóságot vezette főigazgatóként, egyben az országos rendőrfőkapitány-helyettesi feladatkört is ellátta. Az Orbán-kabinet hivatalba lépésekor az ORFK bűnügyi főigazgatója lett. E posztjáról hivatalosan egészségügyi okokból váltották le 1998. december 1-jén, azóta rendelkezési állományban volt és a Belügyminisztériumban látott el tanácsadói feladatokat.

Az ügy előzménye az volt, hogy Kiss Ernő 1998 novemberében levizelte a Teve utcai rendőrségi központot. Akko azzal védekezett, hogy túlhajszolt életvitele miatt feszültségoldó gyógyszert szed, és ez válthatta ki azt a rosszullétet, ami miatt a Teve utcai rendőrszékház közelében "könnyítenie" kellett magán.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
A hozzászóláshoz be kell jelentkeznie »
Hozzászólás:

lala
2007. november 25. 17:09
Tisztelt BRFK!
Kiss Ernö redörkapitany ügyehez szolnek.
En egy nyolc osztalyos valaki vagyok,de azt latom hogy ez az ügy nem tiszta.Kiss Ur hianyosan adta elö a törtenetet szerintem.
Elfejtette hozza füzni hogy az auto kulcsat az ablakba felejtette,az ablak meg nyitva maradt.Persze a "tolvaj(jok)annak rendje mondjan mentek egy kört az autoval,par masikat összetörve hatra hagytak az autot szepen bezartak es leleceltek.Nevetseges!!!!
Mi lenne ha egyszer mar nem nyelnek be az ilyen es hasonlo ügyeket??Nem az elsö homalyos eset törtent mar Kiss Urral kerem.
Sejtem ennek az ügynek a kimenetelet is,ismeretlen tettes ellen folyik a nyomozas:)))):(((( SZOMORU IS ES FELHABORITO ez a takargatas.
tisztelettel lala.
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Bűnügy témában
Ön mivel büntetné a halált okozó ittas vezetést?
Azzal amit okoz: halállal
Életfogytiglan
Tíz lév letöltendő
Néhány év elég
Jogosítvány örökös elvétele
Nem büntetném
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását