Gazdaság / HR
Elszállnak vagy szárnyalnak a vonalak?
Továbbra is bizonytalanok a vasúti szárnyvonalakban érdekelt településvezetők - írta pénteki számában az Észak-Magyarország.
A szakminisztériumban olyan döntés született, hogy az alacsony kihasználtságú 38 vasúti mellékvonalon is megrendelik az új vasúti menetrendben a közszolgáltatást, ebből 26 szárnyvonalon – köztük a Szerencs-Hidasnémeti szakaszon – a teljes menetrendi időszakban gondolkozik a szaktárca, 12-ben – egyebek mellett a Putnok-Szilvásvárad vonalon – viszont nem.
Csőgér Bálint, Nagyvisnyó polgármestere elmondta: turisztikai jelleggel is hajlandók lennénk üzemeltetni a vasutat, amennyiben megismerik az esetleges váltás részleteit.
Szaniszló László, Szilvásvárad polgármestere a lapnak úgy nyilatkozott, hogy az Eger-Szilvásvárad vonalra kaptak új menetrendet 2008-ra, amiből arra következtetnek, hogy a szakasz megmarad.
Tamás Barnabás, Putnok polgármestere kétségeit fogalmazta meg: "Összefogásunknak, erőteljes fellépésünknek köszönhetően meghátrált a GKM. Ez csak átmeneti haladék februárig, úgy tűnik életben marad a Putnok-Szilvásvárad közötti vasúti közlekedés. Hogy ezt követően mi várható, azt senki sem tudja előre megjósolni" – olvasható az Észak-Magyarországban.
Forrás: MTI