2024. június 22. - Paulina

Elhunyt a fotóművész

Életének 104. évében elhunyt Tabák Lajos fotóművész; a nemzetközi hírű szociofotóst kedden este érte a halál Szolnokon - tudatta a város önkormányzata szerdán az MTI-vel.
2007. november 21. szerda 15:02 - Hírextra

Tabák Lajost, Szolnok díszpolgárát a város saját halottjának tekinti, temetéséről később intézkednek - közölte Pókász Endre városházi sajtóreferens.

Tabák Lajos 1904. február 28-án Kecskeméten született. 1917-től fényképezett, és az 1920-as évek közepétől, a Szociáldemokrata Párt tagjaként tudatosan fordult a szociofotós témák felé. Belépett a Kassák Lajos által alapított Munka-körbe, amelynek egy 1932-es szolnoki kiállításának szervezéséért Kassákkal együtt letartóztatták.

Az 1930-as és 40-es években több szociofotója jelent meg hazai és külföldi lapokban, életművének igazán fontos szakasza erre az időszakra esik. 1942-ben antifasiszta tevékenységéért bebörtönözték, majd munkaszolgálatra küldték az orosz frontra. Ott átszökött a Vörös Hadsereghez, majd 1948-ban hazatért.

Fotózni újból 1956-ben kezdett, több fotóklubnak, így a kaposvárinak és a szolnokinak is alapító tagja volt.

A II. világháború során sok képe, negatívja megsemmisült, így fotói nagy része csak a korabeli német és magyar baloldali sajtóból rekonstruálható.

Tabák Lajos Szolnokon töltötte élete utolsó szakaszát, csodálatra méltó szellemi frissességét haláláig megőrizte. Igazi lokálpatriótaként tevékenykedett a városért, 100. születésnapján még a Jászkun Fotóklub tiszteletbeli elnöke volt.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Kultúra témában
Szeret színdarabokat látogatni?
Rajongok a színházért!
Amennyiben időm és pénztárcám engedi, igazán örömmel teszem!
Évente egyszer-egyszer megesik
Évek óta nem voltam színházban, de szeretnék eljutni
Évek óta nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
Soha nem voltam színházban és nem is érdekel a dolog
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását