2024. április 20. - Tivadar

Mi történt Brezsnyev családjával?

A Moszkvában dolgozó külföldi tudósítók 1982. november első napjaiban tudni vélték, hogy kórházba került Leonyid Iljics Brezsnyev, a Szovjetunió Kommunista Pártjának főtitkára, aki 1964-től állt a pártvezetés élén. Egészségi állapotáról akkor már viccek
2007. november 20. kedd 20:19 - Hírextra

A nevezetes napon, november 10-én gyászzene szólt a rádióban-tévében, s mindenki tudhatta, mi történt - de csak másnap jelentették be hivatalosan a halálhírt.

A Komszomolszkaja Pravda most kiderítette, hogy is történt mindez, s hogy mi lett Brezsnyev hagyatékával, családjával.

Akkori testőrei elmondták: Brezsnyev dácsáján vacsorázott, ott tért nyugovóra, s mikor reggel kelteni akarták, már nem élt. Próbálták szívmasszázzsal és szájon át való lélegeztetéssel magához téríteni, de hiába. Közben riasztották Jurij Andropovot, a párt politikai bizottságának tagját, Dmitrij Usztyinov védelmi és Andrej Gromiko külügyminisztert, valamint Brezsnyev kardiológusát, Jevgenyij Csazovot. Andropov, Gromiko és Usztinov ott helyben, a főtitkár halálos ágyánál megvitatta az utódlás kérdését. Usztyinov javasolta Andropovot, és ezt el is döntötték, vagyis a testőrök szerint ez előre elhatározott ügy volt. Andropov lett a temetési bizottság elnöke, s aki elő tudta venni valamelyik lapnak Sztálin halálát jelentő számát, az ebből a bejelentésből már joggal gondolhatta, hogy ő lesz a következő főtitkár.

Brezsnyev nagyon szerette a jó autókat. Volt vagy ötven kocsija, többek között egy Rolls Royce-a is. Azt szerette maga vezetni, de munkába csakis ZIL-en járt - emlékezett személyi fotósa. Egyszer a Rollson elvitte kocsikázni Henry Kissinger akkori amerikai külügyminisztert, aki így foglalta össze élményeit: "Nem valami nagy politikus, de remek autóvezető". A Rolls sorsáról nem tudni semmit. Egy Nissan President előbb Pimen pátriárkához került, majd egy magánember vette meg. A nyáron eladásra kínálták 160 ezer dollárért, de nem akadt rá vevő.

Brezsnyev a Kutuzovszkij sugárút 26. számú házban, egy két lakásból összenyitott nagy ingatlanban lakott. A házban élt többek között Jurij Andropov és Jekatyerina Furceva, a hruscsovi idők kulturális minisztere, de mára minden lakást megvettek a gazdag "újoroszok".

Ami a Brezsnyev-lakás sorsát illeti, ott élt haláláig Brezsnyev özvegye, Viktorija, magára hagyatva, szinte teljesen vakon. Aztán a két lakás egyikében a főtitkár lánya, Galina, majd az ő lánya, szintén Viktorija lakott. A másikba az unoka, Leonyid költözött be, aki a válás után feleségére, Jelenára hagyta, de végül mindkettőt eladták.

A főtitkárrá választása után először neki felajánlott dácsa nem tetszett Brezsnyevnek, de a másodikat nagyon szerette, bár kicsi lés szerény volt. Halála után egy ideig használta özvegye, míg Mihail Gorbacsov főtitkársága idején ki nem tessékelték. Később Gavril Popov, Moszkva akkori polgármestere kapta meg, aki megvette az államtól, majd eladta: ma ott magas beosztású hivatalnokok és oligarchák házai állnak.

Szeretett a főtitkár vadászni járni: úgy engedték elé a vaddisznókat. Gyönyörű vadászfegyvereit özvegye eladta, amikor élete végén pénzszűkében volt. Zavidovóban, ahol vadászgatott, most az orosz elnöki rezidencia van, s a főépületben megmaradt a brezsnyevi berendezés.

Brezsnyev a Sztaraja téren dolgozott, ahol ma az elnöki adminisztráció működik. Egykori dolgozószobájában most Vlagyimir Putyin egyik tanácsadója munkálkodik, aki őrzi és szereti a berendezést.

A családnak úgyszólván semmi nem maradt a sok jóból, amit a főtitkár akkoriban csupán használatra kapott. Még szeretett kitüntetéseit is visszaadták az államnak.

Brezsnyev lánya, Galina alkoholista lett, s 1998-ban egy pszichiátriai klinikán halt meg. Az ő Viktorija lányának a lakás eladása óta nincs bejelentett lakhelye Moszkvában. Állítólag a Szergijev Poszad kolostor közelében, egy omladozó kunyhóban él, s néha újságíróknak pénzért mesél nevezetes nagyapjáról.

Brezsnyev fia, Jurij 74 éves, nyugdíjas. Két fia Moszkvában él: egyikük, Leonyid az egyetemen kémiát tanít, az ő fia üzletember, lánya újságírással próbálkozik. Jurij másik fia, Andrej próbálkozott a politikával, de nem túl nagy sikerrel - most üzletember. Az ő Leonyid fia katonai főiskolán tanul, a másik, Dmitrij Oxfordban végez és Angliában szándékozik élni.

A két dédunoka nevelőapja egy dúsgazdag oligarcha: elcsábította Andrej feleségét, akit már az általános iskola óta szeretett, és azóta is neveli a fiúkat, hogy anyjuk, Nagyezsda házasságkötésük után nem sokkal rákban meghalt.

Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Tudomány témában
Ön szerint mi okozta a koronavírust?
Egyszerű véletlen
Az állatok és emberek közt megnövekedett találkozásszám
Kína terjesztette gazdasági előnyökért
Trump áll mögötte
Nem tudom, de nem lehet véletlen
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását