Bűnügy
Hazugságvizsgálattal az igazságért
Még mindig nem tudni, mi okozta annak a csecsemőnek a koponyasérülését, akit életveszélyes állapotban, még csütörtökön szállítottak a Nyíregyházi Jósa András kórházba. A rendőrség már a hazugságvizsgálót is bevetné a nyomozásba.
A rendőrséget múlt pénteken a kórház értesítette, hogy egy 3 hetes fényeslitkei kislány életveszélyes koponyasérüléssel került az intenzív osztályra. Azt, hogy a sérülés pontosan hogyan keletkezett, egyelőre nem lehetett megállapítani. A fényeslitkei házban az újszülött anyján és 15 hónapos testvérén kívül ott lakott a fiatalasszony apósa, annak élettársa és öt kisgyermekük.
Az eddigi kihallgatások során azonban még nem derült ki, mi történt az újszülöttel, ezért a rendőrség most azt tervezi, hogy hazugságvizsgálatot végez a ház lakóival – tájékoztatta a Független Hírügynökséget Fülöp Gergely a Szabolcs Szatmár Bereg Megyei Rendőr-Főkapitányság sajtóreferense.
Mivel az idegenkezűség gyanúja már felmerült, a rendőrség életveszélyt okozó testi sértés gyanújával ismeretlen tettes ellen rendelt el nyomozást.
Forrás: FH