2024. március 29. - Auguszta

Debrecenben nem lesz ifjúsági olimpia

Debrecen nem került a legjobb öt közé a 2010-ben első alkalommal sorra kerülő ifjúsági olimpiára pályázó városok versenyfutásában. A NOB hétfői bejelentése szerint mostantól már csak Athén, Bangkok, Moszkva, Szingapúr és Torino reménykedhet a rendezési jo
2007. november 19. hétfő 17:17 - Hírextra
A szűkítést az október 29-ig benyújtott kandidálási tervek és egy szakértői testület ajánlása alapján készítette el a NOB, amely jövő februárban dönt a 2010-as ifjúsági játékok helyszínéről. Ezt megelőzően egy szemlebizottság végiglátogatja a még versenyben maradt városokat,
Debrecen mellett Guatemalaváros, Kuala Lumpur és Poznan esett ki a további versengésből.
Schmitt Pál, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke így értékelte a döntést:

"Véleményem szerint a NOB, miután nem ismeri a pontos várható érdeklődést, biztosra kívánt menni döntésével. Olyan városokat juttatott tovább, amelyek egy esetleges nem várt magas szintű érdeklődést és részvételt is el tudnak helyezni, ki tudnak szolgálni. Ez adott esetben akár 30-50 ezres vendégszámot jelenthet. Az öt város már többször bizonyított, hogy képes ilyen mega-rendezvény lebonyolítására, hiszen három közülük - Athén, Moszkva és Torino - a felnőtt olimpiákat is sikerrel megrendezte, Bangkok és Szingapúr pedig Ázsiai Játékok és NOB-ülés színhelyei voltak" - mondta Schmitt.

A MOB vezetője kiemelte, hogy bár nem került a második fordulóba, Debrecen nagyszerűen vizsgázott, és a maga módján ebből a pályázatból győztesen került ki, a városnak a pályázatból nagyon sok előnye származott.

Az ifjúsági olimpián a 14 és 18 év közötti sportolók vehetnek majd részt.
Forrás: MTI
Kapcsolódó cikkeink
További cikkeink
Legfrissebb hírek
Legolvasottabb hírek
Legfrissebb írásaink
Legolvasottabb írásaink
Szavazás Sport témában
Kijutunk-e a labdarugó világbajnokságra?
Igen
Nem
ÁLLÍTSA BE A DÁTUMOT ÉS MEGTUDJA MI TÖRTÉNT AZNAP A VILÁGBAN
A HírExtra különleges időgépével nem csupán egyetlen hírre, de az adott nap teljes híranyagára rátalálhat, az oldal fennállása óta.
Dátum: - - Idő: -
FOTÓTÁR
Felkapcsolták a margitszigeti futókör LED-világítását